Lázár Péterné Lechner Ágnes: Családtörténet két szólamban 2. Sziklára épített szülővárosom - Veszprémből Veszprémbe 3/2. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)

hagyomány, amely az akadémia 1918-ban Sopronba történt átköltöztetésével átmentődött az egyetem utód intézményeibe is, így többé-kevésbé tovább él a soproni, miskolci, székesfehérvári és dunaújvárosi egyetemeken.

A mi korosztályunk még jól emlékszik a szocialista brigád mozgalomra. Ennek lényege az volt, hogy együtt dolgozunk, együtt művelődünk, együtt szórakozunk. A vállalt feladatok teljesítését a brigádnaplóban dokumentálni kellet, évente pedig jelentést írni, melyet egy bizottság elbírált, majd a brigádok az elért helyezésüknek megfelelő pénzjutalomban részesültek. Ezt a kötelező keretet igyekeztünk mi olyan tartalommal megtölteni, hogy a közös programokból valóban maradandó élményeink születtek. Osztályvezetőnk javaslatára kerestük fel Selmecbányát, Körmöcbányát, s a környék látnivalóit, s mivel ő eredetileg bányamérnök volt, fontosnak tartotta, hogy az országban akkor még működő bányák közül legalább egy érc- és egy szénbányát is felkeressünk. Először első munkahelyét, a gyöngyösoroszi ércbányát, majd később a tatabányai szénbányát látogattunk meg, s ezen a két bányajáráson legalább bepillantást nyerhettünk ennek a nagyon nehéz és felelősségteljes munkának a körülményeibe.

Bányajárásra felkészülve Gyöngyösorosziban:

balról Simon Erika, Zoltán Tamásné Csilla, dr. Kruchina Károly, Lázár Pétemé Lechner Ágnes, Kádár Attila, Tóth Jánosné Ica, dr. Móricz Andrásné Editke, Köpeczi-Boócz Györgyi, oldalt ül Pantó Dénes, mögötte kísérőnk, a bánya munkatársa

177