Lázár Péterné Lechner Ágnes: Családtörténet két szólamban 2. Sziklára épített szülővárosom - Veszprémből Veszprémbe 3/2. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)
Azok az ötvenes évek Az 1950-51-es tanév kezdete elég rendhagyóan alakult. Az előzmény az volt, hogy Jüttner Sándor bácsi, aki időközben a küngösi Állami Gazdaságban kapott agronómusi munkát, felesége révén értesítette a Nándor- telepi úriasszonyokat, hogy bizonyos részesedésért lehetőség van krumplit szedni ott a gazdaságban. Természetesen sokan jelentkeztek, Anyu, Duci néni, Ágnes, s még mások, hiszen nem volt mindegy, hogy a télre legalább a krumpli meglegyen. Az első alkalom időpontját épp az első tanítási napra tűzték ki, Anyu mindent elő is készített, hogy nekem csak melegítenem kelljen az ebédet, amikor hazajövök az iskolából. Csakhogy én erre a napra belázasodtam, a torkom lilásvörösre gyulladt, egyértelmű volt, hogy iskolába nem mehetek, Anyu meg ott vívódott, nem akart engem egyedül hagyni. Végül az akkor már ott lakó Borián Árpád vállalta a felügyeletemet, aki akkor már orvostanhallgató volt, így félig-meddig még orvosi felügyelet alá is kerültem. Az iskolát így egy-két hét késéssel kezdhettem meg. A krumpli szedő brigádhoz egyébként a NEVIKI egy fiatal technikusa is csatlakozott. Ők akkor várták az első kisbabájukat, és a leendő apuka úgy gondolta, ezzel is hozzá tud járulni a kis család ellátásához. Anyu meghatottan mondta: „Istenem, hogy guggolt ott az a magas fiatalember és szedegette ki a krumplit azokkal a szép hosszú ujjaival". Iskolánk ekkor újra és immár tartósan I. számú Állami Általános Leányiskola néven működött. Az igazgatónő dr. Lóránt Imréné matematika-fizika szakos tanárnő lett, aki Budapestről került az iskola élére. A hozzá hasonlóan „fölülről" odahelyezett személyeket meglehetős fenntartásokkal fogadta a közvélemény, hiszen egyértelmű volt, hogy ők annak a rendszernek a hívei, amellyel a többség nem tudott azonosulni. Dr. Lóránt Imréné, Éva néni azonban hamar kivívta a tanulók, majd a szülők elismerését és tiszteletét is. Ez elsősorban két szaktárgyának magas szintű, biztos ismeretén alapult, ehhez járult általános műveltsége, kiváló pedagógiai érzéke és elfogulatlan igazságérzete. A felső tagozat első két évében még nem tanított minket, de már ekkor is kapcsolatba kerültünk két különböző területen. Úgy emlékszem, 1952 novemberében történt, hogy az iskolaudvaron megkérdezte, miért vagyok tornacipőben ilyen hideg időben? Mondtam, hogy sajnos nincs más cipőm. Erre behívott az igazgatói irodába, írt egy igazolást, hogy azzal menjünk a cipőboltba és vegyük meg a téli cipőt. Bármilyen hihetetlen, akkor ez így ment. A másik emlékem egy későtavaszi, vagy kora nyári zirci kiránduláshoz kapcsolódik, melyen Éva néni is részt vett. Már induláskor esett 145
