Lázár Péterné Lechner Ágnes: Családtörténet két szólamban 2. Sziklára épített szülővárosom - Veszprémből Veszprémbe 3/2. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)

az eső, s egyre reménytelenebbé vált az idő, mire a zirci állomásra megérkeztünk. Szomorúan bandukoltunk az erdőben is, majd a Cuha patakon többször átkelve már alulról-fölülről is áztunk. A délelőtt nagyjából így telt el, de amikor egy tisztásra értünk, gyönyörűen kisütött a nap, és én akkor, azon a vadvirágos réten, egy életre megjegyeztem, hogy a napsütés csak egy kiadós eső után tud igazán szép lenni. Nem tudom már pontosan, hogy történt, talán osztályfőnökünk, és egyben énekta- námőnk Kovács Istvánná kezdeményezte, hogy énekeljek népdalokat. Erre Éva néni egészen lelkesen hívta oda Farkas Edit tanárnőt is, hogy hallgassa meg, mennyi népdalt tud ez a kislány. Később, amikor nyolcadikban fizikából a hangtant lezártuk, kérdezgetni kezdett bennünket komolyzenei ismereteinkről. Én előnyös helyzetben voltam ezen a téren, mert a zenekedvelő családban elég sok művet megismertem, így egy idő után már csak ketten beszélgettünk kedvenc műveinkről. Emlékszem, ő ajánlotta figyelmembe Ducas Bűvészinas című művét. Nyolcadikban, egy Budapestre és Miskolc környékére tett kirándulásra felkészítve azt is elmagyarázta, hogy kell egy bőröndbe becsomagolni, a hosszú vonatút alatt pedig barkochbázni tanított bennünket. Amit pedig a legtöbbre kell értékelnem, bár tudta, hogy a családunk vallásos, végig hittanra is jártam, de ebből soha semmi hátrányom nem származott.

Úttörő csapatgyűlés az I. számú Állami Általános Leányiskola udvarán

146