Lázár Péterné Lechner Ágnes: Családtörténet két szólamban 2. Sziklára épített szülővárosom - Veszprémből Veszprémbe 3/2. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)
i Járműforgalom a mi utcánkban egyáltalán nem volt, a Nagyvázsonyi úton (ma József Attila utca) is főleg lovas szekerek közlekedtek, vagy egy- egy teherautó, meg néhány távolsági busz. A Villasor és a Pázmándi utca sarkán lévő ház melletti udvarban egy autóbusz garázs és szerelő műhely is volt, s talán egy szolgálati lakás is tartozott hozzá, mert úgy emlékszem, ott lakott osztálytársnőm, Geosits Ilona. Magán autóra a Ranolder (ma Iskola) utcában lakó dr. Koháry József orvos topolinoján kívül - legalábbis a környékünkön - nem is emlékszem, ha csak nem sorolom ide azt a különös járművet, amelyik elég gyakran feltűnt ezen az útvonalon. Ez pedig Babos János gépszerelő ezermester saját készítésű autója volt, melyet gazdája alkatrészenként szedett össze, majd szerelte működőképes autóvá. О a hatvanas évekig a legendás Vámosi csárda bérlője volt, az államosításig cséplőgépével Nemesvámos és a környező falvak gazdáinál vállalt cséplést. Alakja hozzátartozik gyermekkorom emlékeihez. Az iskolába vezető útvonalam a Nárcisz utcából kiérve a Nagyvázsonyi úton vezetett tovább a Kádár és a Pázmándi utca által közrefogott Kovács kocsmáig, majd lefelé a Csermák lépcsőn a Komakút térig, és hamarosan meg is érkeztem az iskolához. A Csermák lépcsőn gyakran találkoztam a Vámos felől érkező asszonyokkal, akik a fejükön lévő „tekercsen" vitték a terhet, lehetett az kosár, de lehetett nehéz tejeskanna is. Voltak, akik a piacra vitték árujukat, ők már korábban elindultak, de sokan vittek házakhoz is „tejhasznot", túrót, tejfölt, velük találkozhattam iskolába menet. Gyermekéveink kiemelkedő eseményei voltak a születésnapi zsúrok. Jüttneréknél ennek elmaradhatatlan programja volt a sötét bújócská- zás. Ma is csak csodálni tudom Jüttnemé Judit nénit, hogy megengedte azt, hogy a bútorok tetején mászkáljunk, legyen az zongora, asztal, vagy szekrény. De Chátelékkal természetesen továbbra is fennmaradt a jó kapcsolat, a hétvégi együttlétek rendszeresek voltak, emellett a Balatonra is jártunk együtt, oda inkább hétköznapokon. Ekkor már Duci néni magához vette húgának árván maradt kisfiát, Imrust (Regensperger Imre) is, aki velem volt nagyjából egyidős, így a nagy társaságon belül a mi korosztályunk is gyarapodott. Az én zsúrjaimra természetesen Eva, Scherer Marika és Imrus is hivatalos volt. Ezeken a zsúrokon az ünnepelt és az őt köszöntő vendégek is egy-egy kis szentképet adtak emlékül egymásnak, ma is őrzök ezek közöl néhányat olyanoktól is, akik sajnos már örökre eltávoztak. 1947-től már egyre gyakoribbá váltak és egyre erősödtek az egyház, s ezen belül az egyházi iskolák elleni támadások, de eleinte ezek csak a propaganda területére korlátozódtak, ezért az emberek el se tudták 125
