Lázár Péterné Lechner Ágnes: Családtörténet két szólamban 2. Sziklára épített szülővárosom - Veszprémből Veszprémbe 3/2. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)
1 Stan és Pan filmre, ahonnét haza térve, lelkendezve mesélte Anyunak: „Ой, тётя Ирина, ваше кино очень интересно!" - Jaj, Irén néni, a maguk mozija nagyon érdekes! Zója, bár mindent fumigált, s a porcelántól a krumpliig, mindenről azt állította, hogy az náluk különb, mégis mindent Anyutól lesett el, s azt kívánta utánozni. Rézi akkor még nálunk volt, ezért Zója is feltétlenül fel akart fogadni egy lányt, s erre véletlenül akadt is egy jelölt. A Nárcisz és a Dohány utca sarkán lakott Beöthy István nyugalmazott tábornok és felesége, akiktől akkor már a nyugdíjukat is megvonták, így nem tudták tovább fizetni az addig náluk szolgáló Húst. Akkoriban egyre többen kerültek abba a helyzetbe, hogy alkalmazottjukat már nem tudták tovább fizetni, így Ilus „elszegődött" Zójához. Úgy emlékszem, ő talán nem lakott ott, lehet, hogy inkább bejárónő volt, minden esetre, arra jól emlékszem Anyu elbeszélései alapján, hogy Zója nagyon szigorú volt vele, mindenben a körmére nézett, s ha szerinte a krumplit túl vastagon hámozta, bizony komolyan le is teremtette. Azt hiszem, Ilus százszor visszasírta Matyi nénit, a tábomoknét. Úgy látszott, hogy Anyu testi-lelki ereje elegendő ahhoz, hogy ezen a különféle nehézségekkel tetézett helyzeten is úrrá tudjon lenni, de ez csak a látszat volt, s az ő hihetetlen önfegyelmének volt köszönhető. A háború borzalmaitól, a bombázások idején átélt rettegésektől, a megaláztatásoktól megviselt, pattanásig feszült idegrendszere egyszer csak felmondta a szolgálatot és összeomlott. Hónapok teltek el úgy, hogy nem tudott aludni, az arca teljesen szürke lett, amin a napozás sem változtatott, nagyon lefogyott, és egyre jobban hatalmába kerítette a teljes apátia. Zavarta például, hogy a szomszédban Rosos néni azt latolgatja, vajon mennyi barack fog teremni, nem értette, hogy törődhet a barackkal, amikor annyi tragédia történt a családjukban. Még az Iván vezette csoport ottléte idején, 1946 tavaszán történt, hogy közülük a 19 éves Szergej egy poharat kért Anyutól, ahhoz, hogy a vodkáját megigya. Ez a látszólag jelentéktelen esemény is a háború bűneihez vezette a gondolatait, hogy itt ez a fiatal gyerek, aki már alkoholista, és ennek is a háború az oka. Úgy látszik, ez volt az az utolsó csepp a pohárban, amely kiváltotta nála az első rángógörcsöt, ami aztán naponta ismétlődött. Ezek a görcsök nagyon erősen igénybe veszik a szervezetet, ugyanakkor a beteg teljesen tudatánál van, mindent érzékel, ami a környezetében történik. Látva, hogy állapota egyre romlik, felkereste a kitűnő veszprémi belgyógyászt, dr. Mózes Gyulát, aki alapos vizsgálat után úgy döntött, hogy Anyunak mindenképp kórházi kezelésre van szüksége. 107
