Lázár Péterné Lechner Ágnes: Családtörténet két szólamban 2. Sziklára épített szülővárosom - Veszprémből Veszprémbe 3/2. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)
Tragikus veszteség érte azonban a már többször említett Vali unokanővérünket. О még gimnazista volt, amikor az első bécsi döntést követően vasúti tiszt édesapját Nagykanizsáról Beregszászra helyezték, ahova természetesen az egész család vele költözött. Ez a hangulatos, akkor még színtiszta magyar város nem csak szép diákéveket, de a szerelmet is elhozta Vali számára. Érettségi után ugyan még elkezdte egyetemi tanulmányait Budapesten, de amikor vakációra hazament Beregszászra, és a korcsolyapályán találkozott volt matematika-fizika tanárával, akkor vált világossá mindkettőjük számára, hogy ők mélyen és igazán szeretik egymást és minél előbb össze is akarják kötni az életüket. A házasságkötéstől a háború vihara se tudta visszatartani őket. Vali tehát férjhez ment, de a férjétől rövid idő után el kellett búcsúznia, mert őt hamarosan vitték a frontra. 1944 augusztusában megszületett a kisfia, akit édesapja mindösz- sze egyszer látott, amikor kapott két hét szabadságot azért, hogy újszülött kisfia keresztelőjén részt vehessen. Ezután számára iszonyatos szenvedések sorozata kezdődött el, amely a hírhedt szolyvai táborban bekövetkezett halálával ért véget. Neve — Szakolcai Gusztáv - ott szerepel a szolyvai emlékpark egyik márvány síremlékén, a táborban átélt szenvedések következtében elhunyt magyar áldozatok neveinek végtelenül hosszú sorában. Vali aztán a szüleivel, kisfiával és öccsével együtt Budapesten telepedett le és a család együttesen nevelte a félig árván maradt kisfiút. Ahogy a háború idején nagyon sokan a menekülés gondolatával foglalkoztak, a háború után a családtagok, rokonok egymást próbálták elérni, s tovább tudakozódni, hogy a többiek egyáltalán élnek-e? Juliska néni, Apu húga, amint lehetett, a háború után a Nyíregyháza melletti Napkorról kerekedett föl családjával, hogy nővérét, Annus nénit Révfülöpön meglátogassa és tőle Bözsi néniékről érdeklődjön. Amikor a házhoz értek, a család éppen nem volt otthon, az ablakba viszont be volt dugva egy akkor érkezett levelezőlap, amelyen édesapám érdeklődött nővérétől, hogy mit tud a többiekről. Ezt a történetet, amely szép példája a testvéri összetartozásnak, nemrég hallottam Ági unokanővéremtől, Juliska néni lányától. Tőlünk Ivánék tavasszal eltávoztak, őket egy NKVD-s kapitány és családja követte, ami Anyunak azért jelentett újabb terhet, mert az asz- szonnyal, Zójával osztoznia kellett a konyhán, ami nagyon fárasztó volt. Zója ugyanis egyfolytában beszélt, s ha látta, hogy Anyu már nem követi, amit ő mond, rászólt, hogy „Irina, maga nem figyel". A fiuk, Vitalij, aranyos, öt éves kisgyerek volt, aki nagyon szerette Anyut. Reggel, ahogy felébredt, már kiabált: „Тётя Ирина, паидите вы к нам!" - Irén néni, jöjjön át hozzánk! Volt, hogy Laciék magukkal vitték a moziba, egy 106
