Lázár Péterné Lechner Ágnes: Családtörténet két szólamban 2. Sziklára épített szülővárosom - Veszprémből Veszprémbe 3/2. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)

Zoltán bácsival nehezebb dolgom volt, ő ugyanis örömét lelte az én pisz- kálásomban. Talán legélénkebben arra emlékszem, hogy a kert végén egy patak folyt keresztül, valószínűleg emiatt vágytam későbbi életemben is egy ilyen „patakos" kertre, de ez sajnos soha nem valósult meg. Az istállóban lévő két tehénre is jól emlékszem. Iregi tartózkodásom egy jelentős újdonságot hozott az életembe: óvodás lettem. Érdekes módon, az óvó néni személyére, s még a nevére sem emlékszem, de arra igen, hogy itt tanultam meg, hogy melyik a jobb, illetve a bal kezem. A teremben a falak mellett körben, U alakban voltak a kis padok, s amikor felálltunk, és menetirányba fordultunk, belül volt a jobb, kívül a bal kezünk. A másik emlékezetes esemény az volt, amikor egy reggel lelkendezve újságolta Vajk tanító úr két kis iker lánya, Judit és Márta, hogy megszületett a kis húguk. Úgy tudom, ő volt a küencedik a tizenegyből.

Iregi tartózkodásom emlékeit Magda néninek egy levele is megerősíti, amelynek néhány részletét talán érdemes felidézni. Nem azért, mert szépeket írt rólam, hanem mert árad belőle a szeretet, s mert azt mutatja, hogy Magda néninek a szörnyűségekkel teli egy év után valóban vigaszt nyújthatott egy kisgyerek jelenléte.

„Drága Irénként! Köszönöm, hogy napsugarat küldtél nekem Ágival, sajnos a leány tovább nem hajlandó maradni, így Jancsival küldöm haza. Egészségesen adom át nektek azzal, hogy a nyárra már megígérte, hogy újra eljön. Nem tudom leírni, hogy mennyire megszerettem. (...) Zoltán külön nevelési művész, aki leszoktatta a dudlizásról, és az ő nevelési módszerével nevelte, állandóan sze- kírozta, de észrevettem, hogy szívesen venné, ha neki is lenne egy ilyen aranyos kislánya. (...) Kint voltunk a temetőben, a sír gyönyörű volt, nem tudom, ki csinálta meg, de a legszebb volt. Irénkém, írjál, hogy Áginak mi a véleménye hegről, mert ő őszinte gyerek. Nem én akartam, hogy elmenjen, ő kérte, nehogy azt gondold, hogy nekem terhes volt, sőt egy segítő társam. Mindnyájatokat sok-sok szeretettel csókollak: Magda - 1945. XI. 5."

A levélben említett Jancsi az a Bognár Jancsi volt, akit Anyuék is jól ismertek, édesapja fő halász volt az uradalomban, így aztán őt is inkább Halász Jancsiként emlegették. S a sír, amelyik „a legszebb volt" a temetőben, Zoltika sírja, amelynek a gondozásával a szüleim mindig megbíztak valakit, mindenesetre megható, hogy még a háború utáni nehéz időszakban is ilyen szépen teljesítette feladatát, aki ezt elvállalta. A Zoltán bácsi nevelési módszeréről írott sorok teljesen alátámasztják azt, amire én is emlékszem. Arra viszont már nem emlékeztem, hogy ő szoktatott le a „dudlizásról", vagyis az ujjszopásról, amit tulajdonképpen jól is tett, mert így legalább ez nem okozott gondot, mire iskolába mentem.

101