Lechner László: Családtörténet két szólamban 1. Veszprémi vagyok? - Veszprémből Veszprémbe 3/1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)
A gimnáziumi évek közelebbről - Diákéletünk építő újrakezdésének időszaka
A piarista konviktust 1946-ban a gimnáziumi épület második emeletén, a feldúlt és kiüresedett természetrajzi, ásványtani szertárak helyén alakították ki és működtették kijelölt rendi tanárok felügyeletével. Sok tekintetben bizony gyatra és hiányos kényszermegoldásokkal lehetett csak ezeket a feladatokat megvalósítani. De akkor olyan időket éltünk, hogy minden apró eredmény sikernek, s ezért örömforrásnak számított a mostoha körülmények közepette. Otthoni életünkben is súlyos hiányokkal küzdöttünk, alig volt mit ennünk, szedett-vedett volt a ruházatunk, kifosztott lakásunkat megosztottuk a kibombázott családokkal, de újra békében éltünk és iskolába járhattunk úgy, mint azelőtt. Ezt szüléink is nagyra értékelték, ezért minden tőlük telhetőt megadtak az iskola segítéséhez. Példázatul fölidézek néhány olyan részletet az említett hősi korból, amit a hivatalos beszámolók általában nem ölelnek fel, de amelyek megtétele nélkül nem jutottunk volna előre akkor és nem értenék meg az utódok sem az akkori történéseket most, ha nem tennénk említést ilyen különlegességekről. A gimnáziumi épület lepusztult tetőszerkezetén először a lécezést kellett kijavítani. Gyártás, kereskedés, szállítás akkor még nem lévén, Helyes tanár úrral felmásztunk a lebombázott Anna-iskola romos tetejére, ahol hazulról hozott szerszámokkal bontottuk a használható léceket, deszkát, amit aztán vállon vittünk fel a Várba. Szívesen is csináltuk, mert - mai szólással - jó buli volt. Az 1945/46-os tanév elején érkezett egy vagon cserép a gimnázium megrendelésére a veszprémi belső vasútállomásra. Itt egy kis magyarázatot tartok szükségesnek, mert 1969 előtt Veszprémnek három vasútállomása is volt, amelyek megnevezését a visszatekintő írásokban még az újságírók is össze szokták keverni. Nos, a mi szállítmányunk „Veszprém Belső Pályaudvaridra, köznyelven a Nagyállomásra érkezett, aminek az épülete ma is áll szépen felújítva a Budapest utcán. (Most a Forrás Takarékszövetkezet a részleges használója) Az Almádi úton, szemben a volt EDASZ székházzal állott a Balaton felé menő vonalon a „Honvéd laktanya megálló", köznyelven a Kis-állomás (most Bakterház Étterem működik benne). Gyorsvonati állomásunk volt a „Veszprém Külső Pályaudvar", napi szóhasználatban a Jutási állomás, ami most Veszprém vasútállomása. Az emlékezetes cserépszállítmány megérkezésekor tanáraink mozgósították az egész diákságot a beszállításra, mint a méhraj, megmozdult a diákifjúság sok szülői segítséggel együtt. Kézi-kocsikkal, talicskával, tragaccsal, de még öblös babakocsival is megjelentek a vasútállomáson volt. Aki lovas kocsit tudott szerezni, és nekiálltunk a szállításnak egészen a gimnázium udvaráig. A tetőfedő szakembereknek már csak a helyreillesztést kellett elvégezniük. 91
