Lechner László: Családtörténet két szólamban 1. Veszprémi vagyok? - Veszprémből Veszprémbe 3/1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)
A gimnáziumi évek közelebbről - Hagyományértékek, tekintélytudat
megszoktunk egy olyan viselkedési rendet, ami az életünk további szakaszán is jellemző maradt és javunkra szolgált. Persze nem állítom azt, hogy annak idején nem voltak ütközéseink, kilengéseink és diákos csíny- tevéseink az előírásokkal szemben. Különösen a veszélyes és hősködő csatangolásoknak volt nehéz ellenállni a csábító sziklás tájakon. De már az is visszatartó erővel bírt, hogy tisztában voltunk a következményekkel. Idővel fokozatosan megismertük az iskolai élet minden részletét, a különórás foglalkozások és diákköri tevékenységek kínálatát, amelyekbe ki-ki saját képessége és érdeklődési köre szerint kapcsolódott be. Zenei fogékonyságommal az iskolai énekkarnak kezdetektől tagja lettem. A kötelező tárgyak közül érdekelt a mennyiségtan és szinte szórakozásnak tűnt, amikor harmadik osztályban már algebrát és egy kevés fizikát is tanultunk. Kifejezetten szerettem a tornaórákat, mert eleven mozgású gyerek voltam, de sose lett belőlem kiugró sportoló, ahhoz kevés volt a tehetségem. A magolós tantárgyakkal, a nyelvekkel, irodalommal és történelemmel sokat küszködtem, legfeljebb a mesés vagy kalandos részek és a könnyebb rímelésű versek dallamossága hatott rám. Nem voltam olvasó típusú diák, amit akkor mozgékonyságom és konstruktív játékosságom rovására írtak. Idősödő koromból visszanézve már úgy ítélem, hogy későn értem meg a humán elfoglaltságok megkedvelésére. Emellett szól, hogy sok év óta már nem tudok meglenni olvasás nélkül. Aktív műszaki pályám szakírói tevékenységét később történetírások váltották fel, de a latin nyelvtanulmányaim szépségét is újra felfedeztem olyannyira, hogy e nyelven tudom igazán átérezni az eredeti szövegű motettákat és oratórium hangversenyeket, sőt a misék liturgiáját is. Egész életemben érzelmi támaszt adott a zene szeretete, amihez ugyancsak sok indítást kaptam diákkoromban. A gimnáziumi ének- és fúvószenekari tagságom mellett a városi zeneiskolának is növendéke voltam zongora tanszakon. Több diáktársam is tanult a zeneiskolában, amelynek rendszeres növendék- hangversenyei kultúreseménynek számítottak a városban. Tehetségével messze kiemelkedett közülünk Zakariás Oszkár osztálytársam, aki már 15 éves korától kezdve a piarista templom bravúros tudású orgonistája volt. Diákkorunkban a vallásos nevelés mellett, amit akkor általában is az erkölcs alaptámaszának tekintettek, nagy súlyt helyeztek oktatóink a nemzeti identitástudat elmélyítésére. A naptári ünnepek sora is ezekre alapozódott. Ezeket a napokat akkor valóban megünnepeltük, átérezve a jelentésüket. Ez a szellemiség hatotta át jórészt az irodalmi pályázat- kiírásokat, az önképzőköri és iskolai színielőadási témákat, továbbá az ifjúsági szervezetek programjait. 69
