Lechner László: Családtörténet két szólamban 1. Veszprémi vagyok? - Veszprémből Veszprémbe 3/1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)
A gimnáziumi évek közelebbről - Barangolás a régi környezetben
Barangolás a régi környezetben Az iskolai épülettömb déli szárnyát egy későbbi hozzáépítésű egyemeletes rész képezte, melynek földszintjén a rajzterem, emeletén a díszterem kapott helyet. A vékonyabb falvastagságok bizonysága szerint ugyancsak későbbi emeletráépítéssel kialakított szint volt a főépület második emelete, ahol a fizikai, kémiai előadóterem (a Fizikum) és a különböző szertárak (kémiai, ásványtani, természetrajzi, valamint a fizikai előkészítő) foglaltak helyet gazdag készleteikkel és fölszerelésükkel. A második emelet szintje a rendház irányába észak felé is folytatódott, annak céljait szolgálva. Kelet felőli rátekintésben jól szembe tűnik, hogy a veszprémi várhegy egyik domináns épülete a négy ablaksor-szintes gimnázium, amelynek még a magas lábazati falában is láthatók ablaknyílások. Ez utóbbi mögött, a tulajdonképpeni pinceszinten működött a diákmenza. Ennek külön szabad kijárata is volt a várhegy oldalában egy kis gyalogos útra, amely a várfeljáró Hősi Kapu mögött ért ki az utcára. A diákmenzát főleg veszprémi kiadó szobákban lakó, vidéki diákok vették igénybe ebédelésre. A pinceszint fölött kaptak helyet az I., II., III. osztály alagsori tantermei, amelyeknek folyosója az udvar irányából aknás mélyítésű ablakokon át kapott némi természetes világítást és szellőzési lehetőséget. A földszinten a IV., V. és VI., az első emeleten a VII. és VIII. osztály tantermei voltak. Alma Materünk volt az 1948-ig működő Veszprémi Piarista Gimnázium 70