Lechner László: Családtörténet két szólamban 1. Veszprémi vagyok? - Veszprémből Veszprémbe 3/1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)

A gimnáziumi évek közelebbről - Hagyományértékek, tekintélytudat

Hagyományértékek, tekintélytudat Megilletődve léptem be 1940 szeptemberében a kereken 200 éves épü­letbe a tekintélyt sugárzó reverendás tanárok irányításával, miután az ünnepélyes tanévnyitó diákmisén meghallgattuk a „Veni Sancte Spiri­tus...’’19 kezdetű éneket. Nem is volt más neve a tanévnyitónak mint „Veni Sancte", úgyszintén a tanévzáró ünnepet is csak latinul, „Te Deum"-nak neveztük a Téged Isten Dicsérünk című hálaadó zsoltár kezdetével. Mise után levonultunk az I. osztály alagsori termébe, ahol Takács Dezső tanár úr, az osztályfőnökünk elmondta a legfontosabb tudnivalókat a másnapi első tanítási napra és a legfontosabb magatartási szabályokra vonatkozó­lag. Másnap az első óra latin volt, amelyen az idős Révész László tanár úr fölírta a táblára a latin olvasókönyv első mondatát, amely így szólt: „Agricola terram arat"20. Majd jöttek az olvasmányból az egyes szavak szótári alakjai, amelyeket a következő órára meg kellett tanulni, így ment ez a többi tantárggyal is sorjában és csakhamar rájöttünk, hogy itt bizony többet kell tanulni mint az elemi iskolában. A tananyaggal lemaradni kockázatos volt, mert ismétléskor mindent tudni kellett. Aki lemaradt, az negyedévkor intőt, vagy rovót kapott, amit beírtak az ellenőrzőbe és a szülőkkel is alá kellett íratni. Mindezek által világossá vált 10 éves korunkban, hogy hozzá kell szoknunk a kemény és folyamatos munká­hoz, egyelőre a tanulásban. Az ellenőrző könyvecskék melléklete tartalmazta az általános ma­gatartási előírásokat, ami a szülőknek szóló üzenet is volt. Előírták a diáksapka állandó viseletét a városban, tisztelegni kellett a tanárainknak és minden reverendás egyénnek „Laudetur Jesus Christus" köszöntéssel, amire „In aeternum amen"21 volt a válasz. Előírás volt, hogy a nyári félév­ben este 19 órától, a téliben 18 óra után felnőtt kísérő nélkül tilos az utcán járni. (Kivétel volt a különórás elfoglaltság, ünnepély, vagy egyéb igazolt rendezvény látogatása). Tiltott volt az iskolába olyan tízórait hozni, ami ellenkezett a felebaráti szeretettel, mert hivalkodó volt az ilyet nélkülöző diáktárs előtt. Tilalom alá került a sziklás hegyoldalakon való mászkálás, vagy más olyan viselkedés, ami ütközött a jólneveltség követelményei­vel. Ajánlott előírás volt az idős, vagy fogyatékos emberek segítése az ut­cán, pl. csomagjaik átvételének felajánlása. Kétségtelen, hogy ezek által 19 Jöjj Szent Lélek... 20 A földműves a földet szántja. 21 Dicsértessék a Jézus Krisztus — Mindörökké úgy legyen. 68

Next

/
Thumbnails
Contents