Lechner László: Családtörténet két szólamban 1. Veszprémi vagyok? - Veszprémből Veszprémbe 3/1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2016)

Veszprémi lettem - Városkép emberekkel, öltözetekkel

Amikor közel tíz évesen megváltam szép gyerekkorom Tolna-megyei falusi környezetétől, Veszprémben új, csodálatos világ tárult elém. Nem Budapest nagyvárosias képével - amit nagyszüleim látogatásaikor már alkalmam volt megcsodálni -, nem is az elhagyott falu nosztalgikus látványával találkoztam itt, hanem egy hamar megkedvelt kisváros újszerű szépségével találtam szemben magam. Az emeletes házak, a gondozott parkok, a látványos kirakatok és az esti világítás ugyan városias hatást keltettek, de mindezek csendes és barátságos egyszerűségben, nem hivalkodón tűntek föl előttem. Csakhamar oly érzés fogott el, mintha egy díszletekből összeállított mesevárosban lennék, mert bárhonnan is nézelődtem, egyszerre láttam az előttem levő és távolabbi épületeket a változatos hegyes-völgyes domborzatnak köszönhetően. A Vár épületcsoportja a város bármely peremrészéről látható volt, de akadtak más látványosságok is a rátekintésekben. A Toborzó utca elejéről jól volt olvasható a „Pósa ház" reklámfelirata, a Megyeházától egyszerre volt látható a Korona Szálló, a Színház, a Főposta, az Angolkisasszonyok Intézete és a Püspöki Jószágkormányzóság palotája. Nem valószínű, hogy van az országban még egy olyan épület mint a Rupert-ház, ami a Vár utca felől egyszintes, az Ányos utcai oldalon pedig négyemeletes. Kisgyerekként is megkapó élmény volt számomra, mikor Édesapám első sétára vitt a Várba. Magyarázatai és a Székesegyház zenés szentmiséjének gazdag liturgikus pompája ültette belém a megtisztelő döbbenetét, hogy nem akármilyen városba kerültünk, mert püspöki székhelyből és piarista gimnáziumból bizony csak 9-10 volt az országban.

Iskolába járó útvonalam kezdetben a város déli részéből az akkori Ranolder (ma Iskola), az Óvári Ferenc és Szeglethy György utcákon át a hatosztályos Szent Anna Fiúiskoláig vezetett, ami a nemrég felújított azonos nevű kápolna mögött állott. Az iskola végzetes sorsát 1945. év márciusban súlyos bombatalálatok pecsételték meg. Helyén ma regionális funkciójú telefonközpont épülete magasodik. Hét hónapos csonka részét jártam itt az 1939/40-es tanévnek negyedik elemista tanulóként, Gyarmathy Kálmán tanító úr osztályában. E rövid időszak is számos emlék forrása lett.

Itt szereztem első ismereteimet a város és környéke nevezetességeiről, nemcsak helyismereti tananyag keretében, hanem osztálytársaimtól is. A tanító bácsinak különösen a történelem és a földrajz magyarázatai voltak élvezetesek. Meseszerűen adta elő a tananyagot oly meggyőVároskép emberekkel, öltözetekkel

40