Demény Antal: Gyulafehérvártól Veszprémig - Veszprémből Veszprémbe 1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2014)
Rohanás a szakadék felé
apjuk elment a csendőrségre érdeklődni, hogy értük nem jönnek? (!) Jöttek. Ez azt látszik bizonyítani, hogy nem voltak tisztában vele, mi vár rájuk. Amikor anyám meglátta, amint kis motyójukat felpakolva, csendőri kísérettel elmentek, kicsordult a könnye, s csak annyit mondott. Ezeknek a szerencsétleneknek a sorsában a mi jövőnket is látom. A hivatalban apám egyik munkatársa lelkendezett, hogy mi mindent szerzett az „elhagyott javakból”.- Tudod micsoda értékeket lehet most kapni? Miért nem igényelsz te is? Apám ritkán volt goromba, de olyankor nagyon. Végigmérte, s csak annyit válaszolt:- Mert nem vagyok hullarabló. Megállt a kés a levegőben, de a fültanúknak is hasonló lehetett a ki nem mondott véleménye, mert a szóváltásnak, azonkívül, hogy az illetővel nem köszöntek többet egymásnak, nem lett következménye. Gondtalanul játszottam, mert túlságosan hozzászoktam a gyerekléthez, és kevésbé figyeltem a politikai, katonai helyzetre, mint négy évvel korábban Fehérváron. Apám egy bosszantó apróságon összekülönbözött egy helyi hatalmassággal. A román falusi tejesasszony másodszor vagy harmadszor üres kannával érkezett és erősen állította, hogy egy csendőr erőszakkal megvette a tejét. Hittük is meg nem is, de megmutatta a házat is ahova vitték. A kisöcsémnek létkérdés volt a tej. Apám nem volt rest, bejelentkezett a csendőrparancsnoknál és panaszt tett hatalommal való visszaélésért „valamelyik beosztottja" ellen. Amikor pedig az némileg ironikusan megkérdezte, hogy tudna-e valami közelebbit mondani, megkapta a lakáscímet. Mint kiderült a sajátját. A csendőrség közismerten nem tartozott a karitatív intézmények közé, s nem illemtanárok gyűjtőhelye volt a reakciója mégis szokatlan volt. Pillanatok alatt lehámlott róla az úriemberi máz. Ordítozott, káromkodott, és mondta, hogy tűnjön el, amíg nem kap egy pofont. Apám kifele menet csak annyit mondott, hogy jó, hát elmehet panaszra a főispán úrhoz is. Talán ez hatott? Mindenesetre a csendőrlegény ezentúl máshol szerezte be a tejet. Nem volt minden falusi román ilyen becsületes. Egyszer anyámnak cukrot ajánlottak megvételre. Akkor a cukor egy négy gyermekes családnak átvitt értelemben is „cukor" volt. Boldogan megvette, és egy részéből süteményt készített. Kiküldetésből hazatérőben nálunk szállt meg Toncsi bátyám, ö kóstolta meg először, aztán fejcsóválva nézett anyámra:- Szerelmes vagy húgom ? Mert ezt alaposan elsóztad. Kiderült, hogy az eladó a cukor súlyát jókora adag sóéval toldotta meg. 60
