Demény Antal: Gyulafehérvártól Veszprémig - Veszprémből Veszprémbe 1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2014)

Három évre új gyerek lehettem

ban acélhegyű vesszőket használtunk. Ennek néhány madár esett áldozatául. Sajnálom, soha többé nem lőttem élőlényre.

A nyilakon kívül mindenféle kardunk, pisztolyunk is volt, éppen csak ágyunk nem. Még kitüntetéseket is készítettem agyagból. Igyekeztem lemásolni, amiket a katonák mellén láttam és természetesen az „érdemrendeket" be is festettem a megfelelő színre.

Nevezetes marhaságom volt, amikor ostromot szerveztem. A szüleim nem voltak otthon. A lakásunkhoz, mint említettem, tartozott egy magas falú, két külön lépcsős feljáratú, kis fantáziával várhoz hasonlítható tornác. Két csoportra osztottam a csapatot, — mert, hogy akkor már igencsak vezér- kedtem — a nagyobbik létszámú rész, nyolcán a támadók, négyen a védők voltunk. A harc hevében kezdett kifogyni a „lőszerünk", viszont volt a tornácon vödörben gyúrt agyag. Ez hatásos fegyvernek bizonyult. A baj azzal kezdődött, hogy az udvaron még több agyag állt rendelkezésre. Éppen a második szoba védelmére rendezkedtünk be, amikor hazaérkeztek a szüleim. Hát ezért sem kaptam vitézségi érmet. Ebből a kapitális sületlenségből is kitűnik, hogy a helyzettől függően, ugyanaz az emberjelölt képes egyszer felelősségteljes felnőttként, máskor meggondolatlan gyerekként viselkedni.

Szerencsére az agyagot nem csak dobálni lehetett. Désen formálásra is alkalmas, nagyon jó minőségű agyag volt csaknem mindenütt. Egyszer „kézimunka" című tantárgy keretében feladatul kaptuk az iskolában, hogy készítsünk valamit, mindegy mit, mindegy miből. Hosszas töprengés után kartonpapírból gyártottam egy elég gyatra hajót (később a hajógyártást elég jó színvonalra fejlesztettem). A tanító úr — teljesen jogosan — alaposan leszólta.

Az egyik osztálytársam viszont agyagból készített egy kis házat. Nem nyert vele díjat, de nekem tetszett, s mivel nagyon dicsértem, jó szívvel nekem is adta. Attól kezdve egyre többet próbálkoztam agyaggal, és rohamosan fejlődött a kézügyességem. Egyre nagyobb házakat, majd már várakat is építettem. Az építés szó a megfelelő kifejezés, mert szobákat, ajtókat, ablakokat, lépcsőket alakítottam ki, majd a szintet pálcikákkal erősített agyaggal lefedve, emeletről emeletre haladtam a munkával. A legnagyobb várban hetven szoba volt. Tetején szintén üregesen kiképzett tornyok, bástyák. Az egész építmény 70-80 cm magas lehetett. Körülötte vizesárok, azon felvonóhíd.

Még a felnőtteknek is megtetszett. Annyira, hogy egy idős házaspár megkérte a szüléimét, küldjenek át, építsek a kertjükben — fedett helyen — egy hasonlót. Két hét alatt el is készítettem.

De gyártattam agyagból tankokat, hadihajókat, repülőket, az utóbbiból egész légiflottám volt, csak persze ezek nem tudtak sem menni, sem úszni, sem repülni.

49