Demény Antal: Gyulafehérvártól Veszprémig - Veszprémből Veszprémbe 1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2014)

„Torda lemaradt…”

fegyelmezett, de nagyon elszánt arcára emlékszem. A nők alig szólaltak meg és természetesen én is csendben maradtam.

A másik téma közérthetőbb volt, és apró személyemet közvetlenül is érintette. Mit tegyünk most?

Hamar kiderült, hogy a nagyobb család útjai elválnak. Nagybátyám harminchét éves korában még mindig állástalan volt. A döntés számára volt a legegyszerűbb. „Én megyek, munkanélküli Magyarországon is tudok lenni. Különben sem hiszem, hogy ott magyar műszaki emberekre ne lenne szükség."

Nagyapám akkor már hetvenéves és súlyos beteg volt. Nagyanyám is nála csak pár évvel fiatalabb. Ok már nem mozdulhattak. Házukat, nagyapám nyugdíját nem dobhatták el. Velük maradt nagynéném is. A nők abban a korban, és különösen az egyre félelmesebben bömbölő történelmi orkánban, nem szoktak jószántukból egyedül kóvályogni. Bár másképp tett volna. Irénke néném talán még ma is élne. Mert egyikük sem érte meg a háború végét. Nagyapám 1942-ben Kolozsváron rettenetes szenvedés után, de természetes halállal halt meg. Nagyanyám és nagynéném tragédiája külön történet.

Felelősségteljes döntést hozni a mi kisebb családunk számára volt a legnehezebb. Állást feladni, két gyerekkel elindulni a bizonytalanságba? Apám nem rózsaszín ködön át látta a világot, anyám pedig ragaszkodott a szüleihez és szülővárosához. Ma is magam előtt látom apám felelősségtől komor tekintetét és hallom mély bariton hangját, amint kimondta a végső szót.- Elmegyünk, de nem ugrunk fejest az ismeretlenbe, az áttelepülési meg kell szervezni.

És két nap múlva a román állam megszervezte. Ekkor, egész fennállása alatt egyetlenegyszer szívességet tett nekünk, ha lépését nem is a szeretet diktálta. Apám hosszú idő óta először nevető szemekkel jött haza, zsebében egy augusztus 29-re dátumozott (a bécsi döntést egy nappal később hozták meg), de nyilvánvalóan az új határ ismeretében írt, a Dési Pénzügyigazgatóságra szóló áthelyezéssel. Rövidesen kiderült, hogy a kirúgás „megtiszteltetése" nemcsak nekünk szólt. Több ezer családot érintő általános intézkedés volt. Egyféle korlátozott lakosságcsere, aminek keretében valamennyi dél-erdélyi, magát magyarnak valló állami alkalmazottat - nemcsak a szellemi foglalkozásúakat áthelyezték az átadandó területre, az észak-erdélyi románokat pedig a megmaradó Romániába. Ekkor még nem számítottak Észak-Erdély visszaszerzésére, ellenkezőleg, további területveszteségtől tartottak.

36