Demény Antal: Gyulafehérvártól Veszprémig - Veszprémből Veszprémbe 1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2014)

Az élet talajszintről nézve

Az öreg diófa alól messzire el lehetett látni, különösen amikor igénybe vehettem Jóska bácsi itt hagyott katonai távcsövét is. Öt éves voltam, amikor megtanítottak sakkozni is (a betűket még nem ismertem). Ebben Irénke néném verhetetlen volt, pedig a család férfitagjai szintén elég jól játszottak. Én persze egyelőre mindegyiküknél gyengébb voltam, de azt már megállapították, hogy van érzékem hozzá.

Elemei iskola első osztály, 1938. (balról a második) I

A játékból lassan játszva tanulás lett. Egyre többet kérdeztem, s bár nagyapám már súlyos rákos beteg volt és nagy fájdalmai voltak, soha válasz nélkül el nem küldött. Elve volt, hogy a gyereknek akkor kell felelni, amikor kérdez, mert akkor meg is jegyzi a hallottakat. Hol a gőzgép működésének alapelvét magyarázta el, hol Napóleon hadjáratairól, vagy a szabadságharcról mesélt, s én ittam a szavait. Ő kezdte belém oltani a műszaki, és az attól eléggé távol álló történelmi, sőt politikai érdeklődés magvait. Sok bölcs erkölcsi tanácsát is megfogadtam. Jól emlékszem egyik jóslatára is: „Rendőrségre a jövőben is szükség lesz, mert bűnözök is lesznek mindig, a katonaság azonban feleslegessé fog válni és megszűnik." Lehet, hogy ez a jóslata a távolabbi jövőnek szólt, mert sajnos a történelem eddig az ellenkezőjét bizonyította. Pontosabban a jóslat

27