Demény Antal: Gyulafehérvártól Veszprémig - Veszprémből Veszprémbe 1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2014)

Az élet talajszintről nézve

házában töltöttük. Itt élt Rózsika néném, keresztanyám egyedül és Ka­tinka néném férjével, János bácsival. Gyerekük nekik sem volt. így aztán tőlem mindent eltűrtek. Szüleimnek az ünnepek után haza kellett utazni, engem azonban néha egy-két hétre még Enyeden hagytak. Nagynénéim versenyeztek a „kegyeimért". Ezzel aztán arcátlanul vissza is éltem: délelőtt megérdeklődtem, kinél mi készül ebédre. Elő­fordult, hogy egyiküknél megettem a levest, majd a táplálkozást az udvar másik oldalán fejeztem be. János bácsi - akinek egyébként vegyeskereskedése volt - egy ízben szi­gorúan megtiltotta a feleségének, hogy csokoládéval rontsa az étvágya­mat. Alig telt el egy óra, behívott a boltba és így szólt: „Na itt van egy doboz­zal, de több ma nincs." A dobozban pedig több édesség volt, mint amennyit a két nagynénémtől egy nap alatt összesen kaptam. A legcsodálatosabbak azonban a karácsonyok voltak. Erdélyben, legalább is a mi családunkban a gyerekek számára nem a Jézuska, hanem az angyalok hozták az aján­dékot. így „racionálisabb" volt, elvégre az angyalok sokan voltak, jobban győzték a rengeteg munkát. A szenteste volt az év fénypontja. Már maga a várakozás, a napok visszaszámlálása is nagyszerű érzés volt. „Már csak hármat, már csak kettőt, már csak egyet kell aludni." Aztán a közvetlen előkészületek, amikor a szobából már kihallatszottak az „an­gyalkák" munkájának neszei. Egyszer közvetlenül is felvették a kap­csolatot: résnyire kinyílt az ajtó, és kirepült egy marcipán. Soha ilyen finom marcipánnal nem találkoztam. Az angyali szerepben működő Jóska bátyám évekkel később nevetve mesélte, hogy sehogyan sem si­került a fára felraknia, ezért mérgében kidobta. És végre az ezüsthangú csilingelési a földtől a plafonig érő közel négyméteres karácsonyfa csodálatos fényárban úszott. Nagyapám apró villanykörtékkel helyettesítette a tűzveszélyes gyertyákat. Akkor ez még elég ritka megoldás lehetett. Együttes fényük erősebb volt a nagy csillárénál. A fa életerős frissen vágott erdélyi fenyő, legalább három hónapig ép és szép maradt. (Vajha itt is lehetne ilyen szépet kapni, de sajnos ezzel mindig adósa maradtam a családomnak.) A fa alatt pedig a nagyobb család minden tagjától származó rengeteg ajándék. Örültem a fának, a sok szép új játéknak, de a legnagyobb boldogsá­got maga a misztikus csoda okozta: a tiszta, hófehér, jóságos földöntúli lények leszállása egy imposztor kölyök megörvendeztetésére. Az ün­nepet az emelte minden más fölé, hogy összekapcsolta a vallásos hitet az ajándékozás örömével. 25

Next

/
Thumbnails
Contents