Demény Antal: Gyulafehérvártól Veszprémig - Veszprémből Veszprémbe 1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2014)

Élet a Román Királyságban

A hadbírósági tárgyaláson az ügyész dörgedelmes beszédet tartott, és szigorú ítéletet követelt. Amikor a bíró megkérdezte, mit tud felhozni mentségére, apám „csodálkozva" felelte, hogy nem érti az egészet, hiszen ő jó román állampolgárként a kötelességének mindig eleget tett. És mutatta az igazolványát. Nagy zavar támadt, vizsgálgatták is alaposan, de hát a pecsétek valódiak voltak. A végén még bocsánatot is kértek.

Pénzért mindent lehetett. Egy alkalommal a kávéházban kemény magyar kártyacsata dúlt. Zárórakor előbb a tulajdonos kérte, hogy fejezzék be, mert tilos tovább nyitva tartania, majd nemsokára valóban megjelent a rendőr is. Erre valamelyikük megkérdezte tőle, tudja-e még a „Talpra magyart?" Az igenlő válaszra ajánlott neki kétszáz lejt, ha az asztalra állva elszavalja. El is mondta hibátlanul. Ezek után még megkérték, lenne szíves vigyázni rá, hogy most már többet ne alkalmatlankodhasson, s nyugodtan folytatták a partit, csaknem reggelig.

A „Talpra magyarért" egyébként szigorú büntetés járt. A román jogalkotást talán a 20. században törvényesített botozással lehet a legjobban jellemezni. Félreértés ne essék, nem holmi rendőri túlkapásról volt szó, hanem bizonyos „bűncselekmények" államilag törvényesített megtorlásáról. Mindenekelőtt irredenta cselekedetekért Járt huszonöt botütés. Az irredentizmust viszont elég tágan értelmezték: a magyar himnusz, vagy valamilyen hazafias dal éneklése, vers szavalása, avagy egyetlen akármilyen kisméretű piros-fehér-zöld szalag kitűzése már ilyen törvénybe ütköző cselekménynek számított.

Pedig milyen gyönyörű volt az számunkra. Nem hiszem, hogy ez valamilyen nemzeti karakterből fakadna, valószínűleg véletlen egybeesés, de nekem valóban ez a három szín, így egymás mellé rendezve a legszebb a világon. Aki nem élt Erdélyben, soha nem fogja megérteni, hogy miért váltak nemzeti jelképeink, mindenekelőtt a nemzeti színeink és a koronás címer, már-már irracionális imádatunk tárgyává. Aki ezt, és még számos, a kisebbségi létből fakadó kérdést nem ért, kérve kérem ne tépjen fel nagyon mély sebeket. Ha számára ezek a szimbólumok nem jelentenek sokat, inkább ne beszéljen róluk erdélyiek előtt. Egy frivol szó magyaroktól jobban fáj nekik, mint a terrorlegények ütlegelése.

Feltalálták már azt is, hogyan kell a politikai leszámolást köztörvényes bűncselekmény üldözésének álcázni. Nagyapám szálka volt a szemükben. Háza a magyar értelmiség találkozóhelye, bátyja honvéd ezredes, a Vaskoronarend, a Lipót-rend és még számos magas kitüntetés birtokosa. Korábban láthatták eleget, hiszen főleg, amikor a keleti fronton harcolt, átutazóban gyakran meglátogatta testvérét Fehérváron.

22