Demény Antal: Gyulafehérvártól Veszprémig - Veszprémből Veszprémbe 1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2014)

1956

egészen jó lelkiismerettel úgy döntöttem, hogy megtesszük. Jóska dicséretére legyen mondva, amikor a dolog kiderült, szó nélkül tudomásul vette, és nem tartott haragot.

Ha már a döntés megszületett, cselekedni is gyorsan kellett. Ezért a számomra igencsak eseménydús évet még egy fontos lépéssel megtoldottam. Zoli öcsémet hívtam tanúnak, s elindultunk Almásfüzitőre. A vasúti forgalom még messze volt a normálistól, majdnem egész nap bumliztunk. Kati szülei elváltak, az édesanyja Pesten lakott másik két lányával és második férjével. Most természetesen ők is lejöttek Füzitőre. Kati tanúja Marika, az idősebb húga lett. Az esküvőt szűk családi körben tartottuk. Utána az apósom megkérdezte, nem akarunk-e nyugatra menni, meg tudná szervezni. Azt feleltem, hogy nekem már elég nagy fájdalmat okozott a szűkebb pátriám elvesztése, bármilyen szomorúnak látszik a magyar sors, vállalom, idegen országban nincs semmi keresnivalóm. Kati nem szólt egy szót sem, vagy azért, mert ő is így gondolta, vagy csak elfogadta a döntésemet. Bár legalább Laci bátyám, az apósom maga ment volna el, mert rá itt rettenetes sors várt.

Ötvenhat ötvenhétben is folytatódott, csak most a kollaboránsok következtek a kegyetlen bosszújukkal. Kádár János természetesen megígérte, hogy nem lesz megtorlás, és ugyanilyen természetesen megszegte az ígéretét. Hogy az üldözés célját, méretét és eszközeit ők találták-e ki, vagy kaptak hozzá direktívákat a „szocialista táborból", nem tudom eldönteni, valószínűleg igaz mind a kettő. Gondolom, alapelveket és irányszámokat kaptak a vérengzés méretére, de a részleteket rájuk bízták.

Az számomra egyértelmű, hogy nem csak a rémületük és bosszúszom- juk vezérelte őket, a megtorlásban politikai koncepció is volt. Azt akarták bizonyítani, hogy az „ellenforradalmat" a régi rend urai szervezték. Az apósom pedig nagyon illett az elképzelésükbe, mert a huszadik századi tatárjárás előtt magas pozíciót töltött be az iparban. Kiválasztásában egy gyalázatos gazembernek főszerep jutott, akinek, mivel a megszállók oldalán serénykedett, nem gondolva, hogy vipera farkára lép, alaposan megmondta a véleményét: „Ismertem az apádat, ő becsületes magyar ember volt..." Alkalmasint neki köszönhette a rá váró szenvedést. Valami ürügyre azért szükség volt, hiszen a forradalom alatt semmit sem tett. Adódott az is. Katitól hallottam, hogy az iskolában a gyerekeket politikailag vegzálták, s kérdésükre azt válaszolta, hogy „Akkor ne menjetek iskolába". Ezt sztrájkszervezésnek minősítették. Házkutatást tartottak nála, vitték „tárgyi bizonyítékként" a konyhakést, mint a „forradalmi munkás-paraszt kormány" megdöntésére alkalmas fegyvert. Letartóztatták.

148