Demény Antal: Gyulafehérvártól Veszprémig - Veszprémből Veszprémbe 1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2014)

A piarista gimnáziumban

szerzett, a szintén orvos férje féltékenységből az őt védeni próbáló anyjával együtt munkásőr fegyverével agyonlőtte. Osztálytársunk volt tizenhárom kispap is. Őket az egyház taníttatta. De nemcsak őket, ketten (tehetséges szegény gyerekek) nem kötelezték el magukat a papi pálya mellett, mégis gondoskodtak róluk. Egyikük Kovacsics László (Csicsa) barátom, az osztály költője valóban szép verseket írt. Gyakori vitapartnerem volt.

Mindig a fellegekben járt, én meg a földhözragadt realizmust képviseltem. Társa, Kondor Jancsi, az osztály egyik legjobb tanulója és alkalmanként szóló énekese. Nagy történelmi tárgyú csatákat vívtam Péteri barátommal. Tárgyi tudásban nagyjából egyensúlyban voltunk, de ő legitimista volt, én meg erdélyihez illően kurucos felfogású. Hogy a szentkorona-tant milyen szokatlanul is lehet értelmezni, arra jellemző egy megsemmisítőnek szánt érve: „A Habsburgok megtehették volna, hogy egyszerűen beolvasztják a koronát". Meglepetésemben először csak hápogni tudtam, mire végre kinyögtem, hogy ilyen barbársággal azért a nemzetet nem lehetett volna beolvasztani. A közelben lakott, s gyakran jártunk egymáshoz Fábián Imrével. Egy ízben, amikor nálunk volt, szidtam az öcsémet. Ő védelmére kelt: „Zoli jó gyerek..." s szó nélkül beesett az asztal alá, mert a „jó gyerek" szépen kihúzta alóla a széket. Minden osztálytársamról nem írhatok már csak azért sem, mert valamennyiük életpályáját nem ismerem. A legismertebb közülük itthon és külföldön is Zámbó Pista karnagy, a Zeneakadémia tanára. Egy színdarabban az ő ruhájában szerepeltem. Mindannyian, akik egyetemre jelentkeztünk az osztályból, be is jutottunk, el is végeztük. A legtöbben orvosi és mérnöki diplomát szereztünk, de akadt fizika egyetemi tanár, Angeli István és neves geológus, Szabó Elemér, tanár és jogász is. Akik pedig a forradalom után külföldre szóródtak, ott is megállták a helyüket.

Tánciskolába is jártunk papi felügyelettel. Ez még a stabilizáció előtt kezdődött, de utána fejeződött be. Öltözékem is tükrözte a változást. Kezdetben olyan nadrágban jártam, amelynek a fenekén akkora folt volt, mint egy hajóablak. Már nagyon érdeklődtem a szebbik nem iránt, de akkor még maradhattam a reménytelen vágyakozásnál.

Sikertelenségemet a folt rovására írtam. A táncvizsgára végre új ruhát kaptam, de a lányoktól továbbra is kosarat. Tehát a kudarcoknak mégsem a folt volt az oka, hanem az én kezdeti ügyetlenségem. Rá kellett jönnöm, hogy ellentétben a lányokkal, akikkel vele születik a legénybolondítás tudománya (akivel nem, az soha meg nem tanulja), nekünk kudarcok árán kell megtalálnunk a megfelelő hangot és módot. Egy jellemző példa: Egy lánnyal odáig jutottam, hogy hajlandó volt velem, fiatalok tetteinek

108