Demény Antal: Gyulafehérvártól Veszprémig - Veszprémből Veszprémbe 1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2014)

A piarista gimnáziumban

tem a napirendről, mert hamar rájöttem, hogy az új hatalom a kérdést politikai-filozófiai fegyverként szándékozik az egyház ellen használni. Annak pedig a látszatát is el akartam kerülni, hogy egy húron pendülök velük.

Miután egyénileg méltattam egyes tanárainkat, veszem a bátorságot, hogy a piarista gimnáziumról általában is szóljak néhány szót. Ezek a kitűnő, nagy tudású emberek egészen Istennek és a mi nevelésünknek áldozták az életüket. Lemondtak a családalapításról, sőt szüzességi fogadalmat is tettek. Saját tulajdonuk egyáltalán nem volt, még a reverendájuk sem volt az övék. A rendházban együtt laktak és étkeztek.

Szobáikban egy egyszerű ágy, szekrény és asztal egy-két székkel. Cellájuk lényegében csak abban különbözött a börtöntől, hogy nem volt rajta rács. Hajnalban keltek és valamennyien miséztek naponta. Példamutató aszkéta életet éltek. Nagy bűnt követtek el, akik elűzték őket. Elsősorban ellenük, de tanítványaik ellen is.

A misézésből mi diákok is kóstolót kaptunk. Évente egy hétre minden katolikus tanuló be volt osztva ministránsnak. Ez nekünk is hajnali felkelést jelentett. A rend tagjai egymás után jöttek misét mondani. Ezzel meg is gyűlt a bajom, mert a latin nyelvű minisztrációt sohasem tanultam meg tisztességesen. Az orrom alatt mormolni hibátlanul tudtam, csak néha cselekedni is kellett. Egyszer úgy gondoltam, eljött az ideje, hogy átvigyem a misekönyvet a másik oldalra. A tisztelendő úr éppen azon az oldalon tett-vett. Én meg felsettenkedtem az oltárhoz és fogtam a könyvet. Már indultam vele, amikor hátulról elkapta a frakkomat. -Mit csinálsz?!- Viszem a másik oldalra.- Rakd le, te szamár, ha nem tudod, mikor, majd szólok, ha vinni kell!

Aztán voltak a lelkigyakorlatok. Hát a csendes magamba szállást sem számomra találták fel.

Ilyen önfeláldozó életet éltek a tanáraink. Tudom, voltak másféle papok is, akik nem vetették meg az élvezeteket ételben, italban, fényűzésben, és szívesen nyúltak a szoknyák alá is. Minden eszmének vannak méltó és méltatlan katonái. A mi tanáraink emberként is a legjobbak közé tartoztak. A tanulság: egy eszmét sohasem szabad a szolgálói vagy kihasználói tetteinek alapján megítélni. Lehet hinni vagy nem hinni Istenben és a vallásban. A kettő szét is választható. Egy utolsó szó: Nem tudom kitől vagy mitől van ez a csodálatos világ, történik-e még valami velünk a halálunk után, vagy már csak a férgeknek marad velünk feladata. De arról meggyőződtem, hogy a keresztény vallások erkölcstana helyes, és ha mindenki elfogadná, szebb lenne az élet és könnyebb a halál.

106