Demény Antal: Gyulafehérvártól Veszprémig - Veszprémből Veszprémbe 1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2014)

A piarista gimnáziumban

méterrel megrövidítenem a balkezem hüvelykujját. A rövidebb hüvelykujj egyenes ágon öröklődött a családban. Ugyanilyen baleset történt apámmal és nagyapámmal is. Egy hétre kórházba kerültem. A műtéthez éterrel altattak. Lehet, hogy túladagolták, mert úgy éreztem, megfulladok. A jobb kezem le volt szíjazva, a sérült bal kezemet kitéptem az asszisztens szorításából, és nagyot ordítva leütöttem a maszkot az arcomról. Amikor toltak kifelé a műtőből, még teljesen részeg voltam az étertől, és mindenkit elküldtem nem éppen a paradicsomba. A műtő előtt várakozó édesanyám nem győzött szégyenkezni a „szókincsemen". Tizenöt évesen már érdeklik a fiúkat a lányok is. Én sem voltam kivétel. Most megrémültem a gondolattól, hogy az apró, de maradandó csonkulásom hátrány lesz a szerelemben. Idővel rájöttem, hogy a sikerhez nem elsősorban az ujjamra lesz szükség.

Az iskola más volt, mint a dési. Az sem volt gyenge, de ez erősebb, s a szelleme is más. Ebben szerepet játszhatott az akkori rendszerváltozás is, de egy egyházi iskola enélkül is kevésbé keményen fegyelmez egy háborút viselő államiénál. A tanáraink is egészen mások voltak. Balogh Ferenc igazgató úr ferde váltóval némileg emlékeztetett a kártyabeli Reding Itellre, ezért magunk között csak tökalsónak neveztük. Ezért ezúton is bocsánatot kérek tőle. A tanítás mellett a templomi kórust is vezette. Az énekórán szol- mizáltatott minket. Ennek alapján ötödikesként engem besorolt a tenorba. Csakhogy akkor változott a hangom rövidesen baritonra. Attól kezdve idegen test voltam a szólamomban, s unalmamban a kóruson mindenféle istentelenséget követtem el. Előttem a szoprán lányai álltak, s ugyan mit művel ilyen helyzetben egy férfiúi öntudatra ébredező emberjelölt. Különösen olyankor, ha észreveszi, hogy egy kis törleszkedésre fogadókészség is van. Az igazgató úr észrevette a helyhez nem illő túlságos közelséget, és hátra parancsolt. Ott nagyobb legények között álltam, de továbbra sem fértem a bőrömbe. Volt, akit megcsíptem, egyikük mögül pedig kihúztam a széket, s ő egy áhítatos pillanatban ráült a semmire és hatalmas robajjal hanyatt esett. Mindez este litánián történt. Az idétlenkedésem vége az lett, hogy a templomból kilépve a sötétben egy akkora frászt kaptam, ha rá gondolok, még ma is cseng a fülem. Kétségtelenül megérdemeltem, de azért, ha jelentkezne a feladó, szívesen visszaadnám a kölcsönt. Még egyszer akadt ügyem az igazgató úrral. Az udvaron sorakoztunk, a mögöttem álló folyamatosan piszkált és minden módon ingerelt. Amikor észrevette, hogy betelt a pohár, kilépett a sorból és futásnak eredt, én utána, és egy erőteljes fenéken rúgással módosítottam a röppályáját, aminek következtében ő a közelben álló igazgató úr nyakába borult. Jellemző a diri jóindulatára, hogy mindketten ezt is megúsztuk némi dorgálással.

102