Somfai Balázs: Veszprém megye ötvenhatban. Források és könyvészet Veszprém megye 1956. évi történetéhez (Veszprém, 2012)
Tanintézetek, kulturális intézmények irataiból
Tanintézetek, kulturális intézmények irataiból mind a hárman disszidáltak, nem is tehetném, mert ténykedéseikről nem voltak és tulajdonképpen ma sincsenek konkrét értesüléseim. De ezt annak is tudhatom, hogy nemcsak én, hanem az újságírókon kívül az alkotóház többi vendégei is érthető aggodalommal hallgattuk a környékbeli, elsősorban a Győri Rádió uszításait és Ráczalmásiék híreit. Egyáltalán nem lelkesedtünk az eseményekért, ami feltűnhetett és fel is tűnt Ráczalmásiéknak, és arra inthette őket, hogy óvakodjanak előttünk egyértelműbb „forradalmi” beszámolókat és nyilatkozatokat tenni. Még egyszer hangsúlyozni kívánom, hogy a nevezett újságírók tevékenységét ne a Szigligeten tartózkodó íróknak tulajdonítsák, noha igaz, hogy ezek az újságírók ezekben a napokban, egyrészt a véletlen körülmények folytán, másrészt, mint az Újságírók Szanatóriumegyesülete beutaltjai a két intézmény kölcsönös megállapodása alapján, valóban az alkotóházban tartózkodtak. S máskülönben is, mindazok az írók, akik ezekben a kritikus napokban a szigligeti alkotóházban tartózkodtak, bármikor elérhetők, és hivatalosan is meggyőződhetnek arról, hogy az eddigi írói és politikai ténykedéseikkel sem, de az események után tanúsított emberi és írói magatartásukkal sem szolgálnak rá a bizalmatlanságra. Budapest, 1957. április 17. Földeák János igazgatóhelyettes Körbélyegző: A Magyar Népköztársaság Irodalmi Alapja, Budapest Eredeti, másodpéldány. Veszprém Megyei Levéltár (VemL): Az MSZMP Tapolcai Járási Bizottságának iratai (XXXV. 14): 1957: 14. őe. 116