Mordovin Maxim et al. (szerk.): Posztó Pápa piacán. Vándorkiállítás 2016 Katalógus (Veszprém-Pápa-Budapest, 2016)

Posztó Pápa piacán - III. Pápa városa a késő középkorban és a kora újkorban a régészeti feltárások tükrében

Alig volt több a vásárműves felszabadult legények száma — 80 fő a 17. században. Ok előre elkészítették a felsőruházatot, többféle méretben, többféle minőségben, majd ezt részben a házuknál, részben a heti- és éves vásárokon árusították. Szekereikkel ládákban szállították termékeiket a környező vásárokra is. A legnagyobb tőkével nekik kellett rendelkezni, hogy a vásárok időpontjára kellő mennyiségű ruhakészlettel bírjanak. Meg kell említeni a német szabókat, akik csak később jelentek meg a városban, ők elsősorban a pantalló típusú ruházat készítését végezték a 18. század második felétől, a polgárosodó társadalom új divatja szerint. A városban a 17. század közepén hosszabb-rövi- debb ideig állomásozó német katonaság vagy hozta saját szabóit, akik kizárólag nekik dolgoztak, vagy a helyi mesterek munkáját vették igénybe.

A 17. század 67 évéből ismerjük név szerint a városbírákat (38 főt). Közülük mindössze öt nemesi származású bíró volt, ők is a század első harmadában, 1630 előtt viselték hivatalukat. Az öt főből három bíró maga szerezte nemességét. A nem nemesi származású 33 bíró céhbeli mester volt, akiknek kétharmada, 20 fő volt szabómester. Mindez jól mutatja a szabómesterek előkelő helyét, vezető szerepét a helyi társadalomban.

A város piactere és a Hosszú utca (a mai Fő tér és Fő utca) volt a település legreprezentatívabb lakóterülete. A városban élő - az uradalomban és a végvárban szolgáló, valamint a vármegyei igazgatásban szerepet játszó — nemesek mellett itt vásároltak házat az iparos polgárok vezetői, köztük a jómódú szabómesterek is. Ez, és az ebből nyíló utcák közül a Szent László utca volt a szabómesterek körében a „legfelkapottabb”. A város háztulajdonosainak 1660-as összeírása alapján ebben a két utcában birtokolt ingatiant a szabómesterek fele.

Bár az ismert magyar közmondás arra utal, hogy a végvári katonák „se pénzt, se posztót” nem kaptak, a 17. századi pápai szabómesterek száma, társadalmi és anyagi helyzete ennek ellentmondani látszik.

• A pápai szabó céh artikulusainak átírása 1645-ből