Mordovin Maxim et al. (szerk.): Posztó Pápa piacán. Vándorkiállítás 2016 Katalógus (Veszprém-Pápa-Budapest, 2016)

Posztó Pápa piacán - II. Öltözködés a kora újkori Magyarországon

ságkötés után a férjük gyámsága alá tartoztak. Az mindenesetre elmondható, hogy a házasság megkötése után egy asszony szabadabban mozoghatott, több dolgot megtehetett, mint leányként. A háborúk és az egészségügyi helyzet miatt a házasfelek gyakran megözvegyültek, ez a nők életében egy újabb élethelyzetet teremtett, hiszen gyermekeiről és vagyonáról férje halála után neki magának kellett gondoskodnia egy esedeges újabb házasságkötésig — ez a jobbágyasszonyoktól a főúri hölgyekig mindenkire igaz volt. A családi állapotváltozásait a nők fejfedőjén lehetett a legjobban nyomon követni: a lányok pártáján és az asszonyok fejfedőjén, illetve fátylain keresztül. A párta levetése és az első fölkontyolás, a főkötő viselése egy olyan rituálé volt, amelyet a magyarság a 20. századig gyakorolt. A korabeli peres iratokból kiderül, hogy a közösség rendkívül szigorúan vette a fiatal lányok hivatalos asszonnyá válását. Ez a változás az özvegységgel sem változott meg, aki levetette a lányság jelképét, élete végéig asszony maradt. Tudunk olyan esetről, amikor a fiatal pár a szülők és a közösség belegyezése nélkül, titokban házasodott össze egy idegen pap közreműködésével, majd a lány haját a fogadós felesége kontyolta föl, mutatva ezzel a világ felé a lány asszonnyá válását. A peres iratok szerint ilyenkor a közösség megvizsgálta, egyáltalán valósnak tekinthető-e a házasság, hiszen senki nem látta, senki nem vett részt a rituáléban, tehát hivatalosan is el kellett ismerni a státuszváltozást.

Lábbeliből sokfélét használtak mindkét nem tagjai. A legismertebb magyaros lábbeli a térdig érő csizma, mely sarok nélkül készült a 17. század végéig, de a járást könnyítendő, kisebb patkó alakú vasat szegeitek a sarok alá. Emellett kezdtek elterjedni a több réteg talppal és fa vagy bőr rakott sarokkal készült változatok is. Török hatásra jelent meg a papucs, amelyet sarkas változatban is készítettek mind a nők, mind a férfiak számára. Korabeli festményeken gyakran láthatunk bőrkapcába bújtatott lábú férfiakat, akik bőrpapucsba lépnek. Ennek a kettőnek az összeolvadásából alakult ki az oldalt fűzős száras cipő, amit több sírleletben, így Sárospatakon és Gyulafehérváron is megtaláltak. Cipellős névvel illettek minden cipőfélét, mely legtöbbször bőrből, de különféle textilekből is készülhetett a hölgyek és urak számára. A jobbágyok, hajdúk és az új divatirányzatokat kedvelő fiatal diákok között is elterjedt a bocskor. Érdekessége, hogy a középkor egyik hagyatékaként élt tovább a 16—17. század folyamán. A 11—12. században még a királyok és főnemesek viseletéi közt találjuk meg, a kora újkorban már csak a legszegényebbek, és ahogy láthattuk, csak bizonyos társadalmi csoportok lábán jelent meg újra.

25