Hudi József (szerk.): Tanulmányok és források Takácsi történetéhez (Veszprém, 2017)

I. Rész. Tanulmányok - III. S. Lackovits Emőke: A népi műveltség jellemzői

TANULMÁNYOK — III. A népi műveltség jellemzői (.S' Lackovits Emőke)

Takácsiban nem voltak nagy szőlőbirtokok. Még a tehetősebb gazdáknak is csak akkora szőlőterülete volt, amelyen a család szükségletére 100-200 liter bor megtermett. Viszont, ha olyan esztendő köszöntött be, amikor fölös mennyiségű borhoz juthattak, akkor ebből eladásra is tartalékoltak. Ezekben a szőlőt birtokló családokban a szőlőbeli munkákat a családtagok, nagyobb gazdaságokban pedig az állandóan alkalmazásban lévő munkásaik végezték el.

A szőlőbeli munkák záró mozzanata volt a szüret, amelyre általában október 15. körül került sor. A rendre, a határozatokban megjelölt időpontok betartására a hegybíró ügyelt, akinek személye a levéltári forrásokban is megjelenik. A szüret idejét mindig a szeptember végi gyűlésen határozta meg a hegyközség. Ezen alkalomkor szüretelt az egész szőlőhegy, mert aki nem tartotta magát a meghatározott időponthoz, azt megbüntették. A szüret előkészítésére és lebonyolítására elegendően voltak a családtagok, férfiak, nők közösen oldva meg a gyümölcs betakarítását. Szükség esetén egy-egy közeli rokont hívtak legfeljebb segítségül. Különösen fontos volt a hordók előkészítése, amelyeket áztatást követően alaposan kimostak, kiforráztak, majd száradás után kénnel, mégpedig kénlapokkal kénezték, fertőtlenítették. A kénlapok meny- nyisége a hordók nagyságától függött. A hordók abroncsait is meghúzták szüret előtt, továbbá gondosan elmosták mindazokat az edényeket, amelyeket ilyenkor használtak. A lé nyerésének eszközeit ugyancsak vízzel tisztították meg.

A leszedett fürtöket vödrökbe rakták. Voltak szőlőhordók, akik a teleszedett vödröket elvitték és helyettük üreseket adtak a szőlősorokat szedőknek. A leszedett szőlőt ledarálták, megszűrték, préselték, majd a mustot hordókba öntötték. Amikor több szőlő termett, akkor a szekéroldalba ponyvát téve hazavitték a fürtöket, amit otthon daráltak le, ilyenkor ott is préseltek a kamrában vagy a pajtában. Császár Ferenc nagyapja a mezei munka elvégzéséből hazatérve képes volt éjszaka is préselni. Míg a háború előtt a szőlőhegyben végezték ezeket a munkákat, utána azonban már legtöbbször otthon. Valamennyi munkafolyamat kizárólag a férfiak tevékenységei közé tartozott. Karácsonyig azután legalább egyszer, januárban pedig újra fejtették a bort, ami ugyancsak a férfiak munkájaként ismert. A következő szüretig ki kellett tartania a pincében, esetleg a kamrában tárolt bornak. Akinek pince volt a lakóháza alatt, az abban, akinek nem, az a kamrában tartotta a borát. A Gyula-hegyen lévő szőlőbirtokosoknak volt pincéje is, sőt, ha két helyen birtokolták a szőlőt, akkor két pince is tartozott hozzá. Természetesen ezek nem voltak nagy épületek, hanem többnyire földbe vájt tároló helyek, esetleg présházként szolgáló előtérrel. Itt végezték a darálást, a préselést, a mustot, majd a bort pedig a földbe fürt belső pincében lévő hordókban tárolták. Sajnos, a II. világháborút követően gyakorivá vűét a pincefeltörés, ezért a bort a lakóházhoz szállították a gazdák és a kamrában hoztak létre tárolóhelyeket.

Általában úgy időzítették, hogy a szüret hét végére essen. Több helyen ilyenkor leszedték a szőlőhegyben lévő szilvát, valamint leverték a diót is. A szüretelőknek a szőlőhegyben adták az ebédet, amely ilyenkor többnyire kövesztett sonkából és kalácsból állt. Este viszont a háznál meleg vacsorával vendégelték meg őket: kakasgulyással és kaláccsal, vagy pogácsával.

A szüret befejezését az utómunkálatok jelentették. Ezek közé tartozott az eszközök elmosása, mint női munka, és a szőlőtőkéknek télire való előkészítése a férfiak mun93