Hudi József (szerk.): Tanulmányok és források Takácsi történetéhez (Veszprém, 2017)
I. Rész. Tanulmányok - III. S. Lackovits Emőke: A népi műveltség jellemzői
TANULMÁNYOK — III. A népi műveltség jellemzői (,S. Lackovits Emőke) mellett terültek el ezek a földdarabok, hiszen az itt termesztett növényeknek vízre volt szüksége, amelyre így könnyen szert tehettek. A veteményes vagy zöldséges kertekben döntően zöldségféléket (sárgarépa, gyökér, zeller saláta, hagyma, fokhagyma, paradicsom), valamint főzeléknek valókat termesztettek, így babot több félét is, zöldbabbal kiegészítve, krumplit, lencsét, kelkáposztát, édes káposztát, tököt, sóskát, spenótot. Mindezeken túl étkezési paprikát és fűszerpaprikát is ültettek, előbbit megszárítás után mozsárban törték meg. Egyik legfontosabb élelmiszer a káposzta volt, amely a korai középkortól kezdve vezető szerepet töltött be a népélelmezésben. Ez nemcsak hazánkat, hanem Európa népeit is jellemezte.214 A káposztát nem csupán főzelékként ették, hanem tartósítva is, ami fontosabb volt a főzeléknek való felhasználásnál, ugyanis a téli étrendben ebben a formában változatosan alkalmazták az étkezésben. A káposzta leszedésére ősszel került sor, általában októberben. Amennyiben találtak olyan káposztát, amelyek nem értek be, azokat gyökerestől kiszedték, ügyelve arra, hogy gyökereikről ne hulljon le a föld. Ezeket a fejeket a krumpli vermet körülvevő árkokba tették, fejükkel lefelé. Tavaszra ezekből a satnyán maradt káposztafejekből szépen megfejesedett példányok lettek, amelyek már így használhatók voltak étkezésre. Egyébként a kemény káposzta és kelkáposzta fejeket a kamrában, kosarakban tárolták télen. A káposztának azonban legelteijedtebb, legáltalánosabb tartósítása a savanyítás volt. Ez a munka ugyancsak kalákában történt, többnyire a szomszédasszonyok, rokon asszonyok részvételével. Az október derekán felszedett, megtisztított káposztafejeket leszelték, amelyhez törött kaszából készített káposztaszelőt használtak, jó példáját a paraszti háztartásokban való eszközök újra hasznosításának. Amit lehetett, nem dobtak el, másodlagosan felhasználták. A felszeletelt káposztát egy nagyteknőbe tették. A tartósítása fahordóban történt, amit vöröshagymával kentek ki jó alaposan. Takácsiban György Sándor készített a káposzta savanyítására szolgáló hordókat. Babérlevelet, borsot, szeletelt birsalmát, felvágott paprikát, hagymát és sót tettek a káposztához. Szitával mérték a mennyiséget, de szitánként rakták hozzá a fűszereket is. Egy réteg káposztára fél marék sót szórtak és tettek még rá erős paprikát is. Egy-egy sort követően következett a káposzta eltaposása. Ez férfi feladat volt, erő kellett hozzá. Alapos lábmosás előzte meg a taposást, úgy is mondták, hogy „eltáncolták a káposztát”, hiszen valóságos tánclépésekkel kellett minél jobban összetömöríteni. Volt, ahol fából készített csömöszölőt használtak erre a célra. Amikor megtelt a hordó, akkor egész káposztalevelekkel takarták le a tetejét, erre deszkát tettek, arra pedig két rudat, majd egy követ, így alaposan lenyomtatták az egészet A tele hordót a konyhában tartották mindaddig, amíg a káposzta nem kezdett habozni, ez általában két-három napot vett igénybe. Ilyenkor leszedték a nehezékeket, egyenként letörölték egy vászonruhával, majd mindent visz- szatettek. Ettől kezdve azonban már nem lehetett melegben tartani, ilyenkor hidegre a kamrába tették ki, de változatlanul hetente leszedték a nehezéket, a nyomtató eszközöket lemosták, sőt, a káposzta tetejét is, majd újra visszaraktak mindent. Ezzel elejét vették a penészedésnek. A megsavanyodott káposztából készült a töltött ká2,4 LADURIE 1997. 270-289. 89
