Hudi József (szerk.): Tanulmányok és források Takácsi történetéhez (Veszprém, 2017)
I. Rész. Tanulmányok - III. S. Lackovits Emőke: A népi műveltség jellemzői
TANULMÁNYOK — III. A népi műveltség jellemzői (5. Lackovits Emőke) aki a kévéket beeresztette a dobba. A pelyvahordó, törekhordó munkája a legpiszkosabbnak mondható, hiszen a lehulló töreket vitték be a pajtába, portól lepetten. Kéveadónak és törekesnek többnyire asszonyokat, lányokat fogadtak meg. A kicsépelt szalmából a kazalrakók rakták meg a kazlat, egyik sort keresztbe, másikat hosszába, tetejét legömbölyítve, hogy a víz lecsoroghasson róla szükség esetén. A zsákolok a zsákba tett gabonát felhordták a padlásra. Egyikük pedig mázsáit, vagyis lemérte a termést. Ők, azaz a zsákolok kapták a legtöbb juttatást, hiszen az egyik legnehezebb munkát végezték. Győry Károlyéknál csak az árpa került a padlásra, a búzát, a rozsot a kamrában tartották hombárokban. Az állatoknak szánt gabonát zsákokban tartva tárolták, lehetőleg zárt helyen. A padlás terét egyébként más gazdaságokban is kihasználták, nagyokban, kicsikben egyaránt. Szabó Sándorék pl. itt tartották a hombár egyik rekeszében a rozsot, másikban a búzát. Az árpa külön került. Itt álltak a lisztes zsákok is a nullás, a korpás és a rozsliszttel. A cséplés is olyan munka volt, amely tartalmas étkezést igényelt, általában a taka- roláskor készített ételeket adták ilyenkor is. Azonban csépléskor a gazda csak a gépésznek és az etetőnek adott ebédet, a többieknek családtagjaik vitték az ételt. Ezeknek a nagy munkáknak az idején az étkezéshez, ebédhez, vacsorához egyaránt, bort is kínáltak a gazdák a munkavégzőknek. Elsősorban a nagyobb gazdaságokban a cséplést követően, a munkásoknak a gabona kiosztásakor kerítettek sort megvendégelésükre, a „ masinavégzőre ”, ugyanis a cséplést, a kisalföldi kifejezésnek megfelelően masinálásnak is mondták. Ekkor terített asztal várta a munkában résztvevőket, étellel, itallal, sőt cigányzenészeket is fogadtak esetenként, amikor akár reggelig is táncoltak. Egy gazdasági esztendő munkáit sorolta fel 1906-ban Balogh Sándor: „ganét vittem öt kocsival, négy szekérrel, szántottam, fogasoltam, vetettem, krumplit ültettem, szőlőt ástam (nyitogatás), erdőben kaszáltam, szénát kaszáltam, sarját kaszáltam, gyűjtöttem, szőlőt kapáltam, arattam, takarútam, masináltam, krumplit szedtem, kukoricát szedtem, erdőbe fát vágtam, szalmát présöltettem ”20' Mindezekben a munkákban legfontosabb segítsége a napszámosa, Szakács Sándor volt. Azonban feljegyzéseiből ismert még, hogy szükség esetén, a nagy munkák idején négy-öt napszámost is foglalkoztatott, akiket név szerint sorolt fel. A kapások közül a kukoricát az ősszel előkészített talajba fogasolás után, tavasszal vetették el, április közepén-végén, vetés után hengerezve a földet. Kukorica vetésekor minden harmadik fordításba került a mag, hogy a töltésnek helyet hagyjanak: első húzásba ültettek, majd a második és a harmadik üresen maradt a takarásra, ezt követte az újabb sor ültetése. Ugyanígy vetették a krumplit is. A kikelt növényt kétszer kapálták meg, a nyár elején már feltöltéssel. A beérett termés betakarítása, a kukorica törése a fajtától és éréstől, valamint az időjárástól függött, többnyire szeptemberben, októberben került rá sor. A letört kukoricát hazaszállították, fosztása, tárolása otthon történt. A fosztás igazi közös munka volt, amelyben többnyire a szomszédok segítettek egymásnak. Az asz- szonyok fosztottak a pajtában vagy a kocsiszínben, a férfiak pedig a kukorica fejekből koszorút fontak. Ilyenkor nem fosztották meg teljesen a fejeket, annyit hagytak rajtuk, 201 201 Balogh Lajos és Balogh Sándor vegyes gazdasági feljegyzései 1876-1945. 78
