Hudi József (szerk.): Tanulmányok és források Takácsi történetéhez (Veszprém, 2017)
II. Rész. Történelmi olvasókönyv (Összeállította: Hudi József) - II. Takács a török hódoltság korában
TÖRTÉNELMI OLVASÓKÖNYV 2. Komját, 1623. szeptember 13. Részletek a Komjáti kánonokból A Dunántúli Református Egyházkerület is átvette a felső-dunamelléki egyházkerület komjáti zsinatán jóváhagyott egyházi kánonokat, melyeket 1625-ben Pápán Bernhard Máté nyomdász latinul ki is nyomtatott. A kánonokat a dunamelléki egyházmegye is elfogadta és 1642-ben Váradon latinul és magyarul kinyomtatta. Pesten 1805-ben, Pápán 1867-ben újra kiadták, így évszázadokon át használatban volt. Az 5 részből álló törvénykönyv részletesen szabályozta az egyház szervezeti-működési rendjét. Az első rész a püspökről, a második az esperesekről, a harmadik a lelkipásztorokról, a negyedik az iskolákról, az ötödik a gyűlésekről (zsinatokról) szól. A zsinat kötelezte a lelkészeket, hogy engedelmeskedjenek az esperesüknek; a tanítókat, hogy a lelkésznek, aki - nyilván a közösség elöljáróinak tudtával és jóváhagyásával - felfogadta őket. A lelkész és tanító a hétköznapokban is példaként állt a hívek előtt. Harmadik rész, XXIV. kánon: Az ünnepnapokról A szentek ünnepeit, melyeknek megtartása a szentek segítségül hívásával egy forrásból származott, semmiképpen sem kell megtartani, hanem egyedül a vasárnapot, Urunk fogantatása, születése, körülmetélése, szenvedése, feltámadása, mennybemenetele s pünkösd ünnepeit, az azokhoz tartozó ünnepnapokkal együtt. Harmadik rész, XXXIV. Kánon: Az egyházból való kiközösítés joga Mivel a súlyos bűnökben leledző emberek a fenyítést többnyire nem tűrik, és a megáltalkodottságban annyira mennek, hogy Isten igéjének hallgatásáról és a szentségekkel való élésről lemondanak, és az egyházak lelkipásztorai iránt örökös ellenségeskedést táplálnak: az ilyenek Krisztus parancsolatai szerint egyszer s másszor megintessenek; azután pedig ha meg nem térnének, nyilvánosan megdorgáltassanak, végre ha mindezek semmit sem használnának, a gyülekezetből kiközösíttessenek, mégpedig úgy, hogy nemcsak életükben, de halálukban is mind tőlük, mind az ő nyomdokaikat követő hozzátartozóiktól végképp megvonassék az egyházi szolgálat, és még a közönséges temetőhelyből is kizárassanak, hogy Krisztus utasítása szerint a halottak temessék el az ő halottaikat. (Máté 8.22) Harmadik rész, XLIV. kánon: A lelkipásztor világi dolgokba ne avatkozzék Az egyházak lelkipásztorai az apostol utasítása szerint idegen és világi dolgokba, úgymint polgári ügyekbe, tizedek szedésébe s több effélékbe semmiképpen ne avatkozzanak (...) fegyvert ne hordozzanak, az ellenséggel ne csatározzanak (...) az Úr Péterrel is hüvelyébe tétette kardját, és az apostol is azt mondja, hogy a mi vitézkedésünk fegyverei nem testiek. Mózes is Amálek ellen nem fegyverrel, hanem könyörgéssel harcolt. Harmadik rész, LI. Kánon: Az egyháziak öltözetéről Az apostol meghagyása szerint az Isten szolgáinak családja is olyan legyen, amilyeneknek maguknak is kell lenni, s lehetőleg eltávoztassák a fényűzést, a költséges ruházkodást, a szokatlan viseletét mind maguktól, mind feleségeiktől, hogy nagyobb gondot ne láttassanak fordítani a külső, mint a belső ékességre, s tisztükhöz és személyük méltóságához illő ruházatban járjanak. (...) 211
