Hudi József (szerk.): Tanulmányok és források Takácsi történetéhez (Veszprém, 2017)
II. Rész. Történelmi olvasókönyv (Összeállította: Hudi József) - I. A község a középkorban
TÖRTÉNELMI OLVASÓKÖNYV 7. 1520 Hogyan éltek őseink a középkori faluban? Erre a kérdésre csak általánosságban, más községek történetének ismeretében válaszolhatunk, mivel Takácsiban nem végeztek olyan ásatásokat, amelyek alapján pontos adatokat nyerhetnénk A válaszadás azonban nem reménytelen. A késő középkori nemesi faluban kevesen éltek, kevés házat építettek a nemesi telkekre, amelyeknek külső tartozékait (szántó, rét) a beltelek nagyságához arányítva évenként, dűlőnkénti sorsolással (nyílvetéssel) mérték ki. Kinek-kinek annyit, ameny- nyi a beltelkéhez szokás szerint járt, vagy annyit, amennyit meg tudott művelni. Az erdőt, legelőt, a Gerence vizét közösen használták. Takácsiban az oklevelekben egy alkalommal (1431-ben) 23 hatalmaskodó nemest említettek: ennél nem sokkal több ház állhatott a faluban. Mivel portális adózás (kapuadó) volt érvényben, egy telekre több házat is építettek, hogy könnyebb legyen az adózás. A házakban kiscsaládok éltek, de előfordulhatott nagycsaládos együttélés is. A házakat a természeti adottságoknak megfelelő anyagból (paticsfalból) építették, zsúppal vagy náddal fedték. A hagyományos kisnemesi ház hasonlított a parasztházhoz: szobából, konyhából és kamrából állt. Háborús időkben gyakran megesett, hogy a falut felégették, ilyenkor átmenetileg az egyszerű kunyhó vagy földbe ásott gödörház (putri) is menedéket jelenthetett. A füstöt mindkét esetben az ajtón vagy egy e célra kialakított nyíláson vezették el, a kéményt ekkoriban még nem ismerték. A ház szobájában kevés bútort találunk: egyszerű ágyat, ácsolt-gyalult asztalt, székeket, melyeket egy ügyes kezű gazda is el tudott készíteni, ha asztalosra nem tellett a pénzéből. Az ágybeliek közé tartozott a lepedő, párna, ágyterítő. Mivel viszonylag sok ember élt kis helyen, minden lehetséges hely: konyha, szoba, istálló szolgálhatott fekhelyül. Egy ágyban többen is aludtak, a férfiak vagy cselédek egyike-másika az istállóban tért nyugovóra. A konyhában a kemence biztosította a meleget, a szobát cserépkályhával futhették. A tüzelőberendezéseket fazekasmesterek, a konyhai vaseszközöket a kovácsok készítették, a leveses ételeket fakanállal, a húsos ételeket késsel és favillával fogyasztották. (Ezeket külön-külön használták. A kés-villa együttes használata teljesen modem szokás.) A gazdagabb családok fémből készült evőeszközöket is vásárolhattak. A föld termései, az erdő vadjai, a Gerence halai változatos étkezést tettek lehetővé. A ruházatot maguk készítette vászonból alakíthatták ki, de Pápán drágább nyugati posztót is vásárolhattak e célra. A paraszti sorban élő kisbirtokos nemesek ruházata nem sokban különbözhetett a paraszti öltözettől. A nők a lábbeli fölött szoknyát, a férfiak köntös-forma tunikát hordtak. A felsőtestet ing, mellény boríthatta. Az asszonyok fejüket kendővel, a férfiak kalappal vagy nemezsüveggel fedték. A gyermekek és fiatal nők gazdagon díszített pártát, az asszonyok övét, fülbevalót, bronz-, ezüst- és aranygyűrűket viseltek, ruhájukat csatok, gombok díszítették. A ruházkodásban a mintát a gazdag nemesek jelentették számukra. A vallási élet normáit a kánonjog szabályozta. Az egyház a takácsi plébánostól is elvárta, hogy önmegtartóztató, feddhetetlen életet éljen; házában idegen asszonyt nem 202
