Hudi József (szerk.): Tanulmányok és források Takácsi történetéhez (Veszprém, 2017)
I. Rész. Tanulmányok - III. S. Lackovits Emőke: A népi műveltség jellemzői
TANULMÁNYOK — III. A népi műveltség jellemzői (S. Lackoviís Emőke) szítettek: egy kis asztalt fehér terítővei letakartak, közepére feszületet állítottak, melléje egy-egy angyalkát és égő gyertyát, valamint egy Szűzanya szobrot helyeztek el. A szálláskeresők rendszerint kintről mentek befelé, szállást kérve a Szent Családnak. A csoportot az előimádkozó vezette, fogadásukra mindig készültek ott, ahova betértek. A Szent Család képét, amelyet magukkal vittek, egy napig őrizték a házi oltáron, azután este egy újabb házhoz mentek el vele. A házi oltárt csak ezt követően bontották el. A szálláskeresők körbe ülték a házi oltárt, külön-külön imádkoztak a Szent Család tagjaihoz, majd négy litánia következett: Szent Család, Szent József, Jézus Szíve és Mária litánia. Esténként válogattak belőlük, kiegészítve az Örvendetes Olvasó elmondásával. A szertartás könyörgésekkel és hálaimával zárult, amely után teával és valamilyen tésztafélével vendégelték meg a szálláskeresőket. A szokás alapjaként egy legendaelemekkel bővült középkori francia betlehemes játék szolgált, amelynek osztrák változata honosodott meg hazánkban egyházi szorgalmazásra, bár teijesztésében a búcsús zarándokaitoknak is elvitathatatlan a szerepe. Ez a szokás olvadt össze a XVII. századtól a népi imádságos összejövetelekkel, a kilencedekkel (litánia+rózsafiizér+alkalmi, befejező ének), de teljessé formálódása a XIX. században következett be. Mára már az egyház által kiadott kis füzetben olvasható a szálláskeresés teljes szövege.279 Napjainkban sajnos ez a szokás is az elhalás jegyeit viseli magán. Adventi szokásként emlegették az „ördögszekeret’’, amely egy kocsikerékbe tett vendégoldalból állt és a legények ezt az alkotmányt körbe-körbe hajtották. Egykor minden bizonnyal a szerencse forgandóságára akarta emlékeztetni a játékban részt vevőket, de a faluközösség tagjait is. Helyenként farsanghoz, másutt a lakodalomhoz kapcsolódott ez a játék. Vizsgált korszakunkban a faluban néhány kivételtől eltekintve csaknem mindenhol állítottak karácsonyfát. Ez nem volt más, mint a megújuló természet jelképe, életfa, termő ág, emlékeztetve az Istenszülőre és az Istengyermekre. Állításának szokása 200 esztendőnél nem régebbi. A magyar falvakban csak a XIX. század végétől teijedt el a feldíszített örökzöld fa vagy ág állításának szokása, amely német nyelvterületről indult hódító útjára. A karácsonyfára általában a korábban összegyűjtött selyempapírba, sztaniolpapírba csomagolt kockacukrot, diót és almát, maguk sütötte apró tésztát tettek, díszítésképpen pedig gyertyákat, csillagszórót, ágaira „ angyalhajat. ” Tehetősebbek megvették a szaloncukrot, de volt, aki maga megfőzte és ezt kötözték fel a fára. Amíg a gyermekek aludtak, addig a szülők feldíszítették a fát és így karácsony reggelére érkezett meg a Jézuska. A templomokban is állítottak karácsonyfát. Evangélikusoknál cifra papírba csomagolt cukrot tettek rá és kiskarácsonyig meghagyták. A római katolikusoknál két karácsonyfát állítottak néhány szem cukorral, amelyet lebontáskor a ministránsoknak adtak. A karácsonyfát mindhárom felekezet- hez tartozó családokban vízkeresztet követően szedték le. A római katolikus közösségben a fiúk karácsony vigiliáján betlehemeztek, vagyis maguk készítette, kicsi templom alakú betlehemmel mentek karácsonyt köszönteni, ami az egyszerű ünnepköszöntések egyike volt. Később már nem csak katolikus, hanem protestáns fiúgyermekek is részt vettek benne. Az azonos utcában lakók álltak össze és közösen járták a házakat. Kifordított bundában, többnyire maguk készítette 279 S. LACKOVITS 2000. 30. 146
