Hudi József (szerk.): Tanulmányok és források Takácsi történetéhez (Veszprém, 2017)
I. Rész. Tanulmányok - III. S. Lackovits Emőke: A népi műveltség jellemzői
TANULMÁNYOK — III. A népi műveltség jellemzői (S. Lackovits Emőke) járdára fagyott tollcsutkát találtak, az nagy szégyennek számított, ezért aki korán észrevette, akár kézzel is igyekezett az odafagyott „ tollcsutkát ” kiszedni a földből. A szokás mögött a farsangi vénlánycsúfolást véljük felfedezni, a megszégyenítésnek egyik válfaját látjuk benne. Más csoportok szalmát szórtak szét a házak körül, amit, ha lehetett, alaposan beletapostak a sárba. Úgy hintették szét a szalmát, hogy ne lehessen kikerülnie az elsőként kilépőnek. Előfordult olyan csínytevés, hogy kukoricaszárral betámogatták a bejárati ajtót, amelyen így alig tudtak kimenni. A legidősebbek emlékezete szerint a gyermekek jártak lucázni. Láncos bottal a kezükben tértek be a házakhoz, amikor mondtak ugyan valamit, de erre senki nem emlékezett. A lucázók is tollcsumát, valamint pelyvát hordtak magukkal. Ez a magyar nyelvterületen általánosan ismert bőségvarázslások közé tartozik. A lucázásnak volt egy gorombább változata is. Ilyenkor este tíz órát követően ösz- szeverődtek a legények, megbeszélték, kinek a kazlát bontják meg. A pajtákból ellopták a töreket, amit szétszórtak a virágoskertekben, ahol belefagyott a földbe a háziak meglepetésére és főleg bosszúságára. Összecserélték ilyenkor az utcai kiskapukat, reggel tulajdonosai kereshették, bejárva értük a falut. Előfordult, hogy a szétszedett szekeret a szalmakazal tetején vagy a háztetőn összerakták, nem kevés gondot okozva tulajdonosának. Ezeket a garázdaságokat észrevétlenül kellett végrehajtaniuk, mert ha megneszelték a kiszemeltek, akkor fúrniuk kellett. Elsősorban azon házak lakóinak kellett ügyelniük különösen, ahol eladósorban lévő lányok voltak, hiszen ezekhez igyekeztek mindig a legények. Ugyanakkor ez az erőteljes csínytevéssé alakult szokás gyökereiben nem volt más, mint a gonosz szellemek megtévesztésére végzett cselekedetek összessége, amikor rendetlenséget keltve igyekeztek ezeket megtéveszteni, vele a bajt elhárítani.278 Egykor még Luca napjának reggelén itt is megpiszkálták a tyúkokat, hogy jó tojók legyenek. Nem tartották szerencsésnek, ha asszony ment e napon a házhoz, mert a hiedelem szerint elvitte a szerencsét. Többen is emlegettek egy adventben gyakorolt szokást, a „babázást”, azonban mindenki csak töredékekről tudott szólni. Ez az elmondások szerint egy maszkos-alakos- kodó játék volt, amelyben lányok és legények egyaránt részt vettek. Cifra öltözetben seregesen mentek végig a falun, a kerítéseken át ugráltak be a házak udvarába. A házakban egyikük táncolt, a többi pedig cukrot, pattogatott kukoricát szórt a gyermekeknek az ágy alá. Versben beszéltek, ami nyilvánvalóan valamilyen jókívánság lehetett. Este 7-8 óra tájban fejezték be naponta ezt az adventi játékot, amely meglátásunk szerint egykor Luca napjához kötődő maszkos-alakoskodó szokás lehetett, hiszen a szomszédos Vaszaron Luca napján maszkos „lucák" járták végig a falut, de ez jellemezte a Kisalföld közösségeit is. Adományt adtak nekik minden házban. Advent heteiben készültek fel a családokban a karácsonyra. Ezekben a napokban vágták legtöbb helyen a disznót is. Római katolikusok ekkor tartották a szálláskeresés vagy Szent Család-járás szokását. Karácsony előtt kilenc nappal, december 13-án kezdték el, amely eltartott egészen szentestéig, mindig, vagyis naponta más-más házat kerestek fel. 10-15, esetleg 20 fó vett részt benne, nők, férfiak vegyesen. Mindig jelentkezett valaki, aki a szálláskeresőket befogadta. Erre az alkalomra házi oltárt ké278 S. LACKOVITS 2011.242. 145
