Hudi József (szerk.): Tanulmányok és források Takácsi történetéhez (Veszprém, 2017)
I. Rész. Tanulmányok - III. S. Lackovits Emőke: A népi műveltség jellemzői
TANULMÁNYOK —• III. A népi műveltség jellemzői (S. Lackovits Emőke) ép elmével nyilatkoztatta ki utolsó akaratát, a falu bírája, öt esküdtje és jegyzője jelenlétében, amelyet a legkisebb változtatás nélkül kívánt megtartatni. Pénzét az evangélikus egyházra hagyta, míg egyéb javairól úgy döntött, hogy első házasságából való két lánya, egy fia és második felesége között osztassanak fel. A második asszonynak nem született gyermeke az örökhagyótól, aki meghagyta vér szerinti örököseinek, hogy amíg felesége az ő nevét viseli, vagyis nem megy újra féijhez, lakást és ellátást kapjon, ami akár egész életére szólhatott. Megszabta azt is, hogy egy szoba, kamra és fél konyha illesse meg őt akkor is, ha nem egyezik az örökhagyó fiával, ha viszont kijönnek egymással, fia két holddal több földet örököljön az özvegy tartására, de a továbbiakban még a disznók közül is egyet esztendőnként erre a célra kell majd fordítaniuk az élelmezés biztosítására. Ezek a földek viszont az özvegy halálát követően a három utód között osztatnak majd meg. Amennyiben az özvegy közben féijhez ment volna, akkor a végrendelkező gyermekei kötelesekké lesznek kifizetni neki az elhunyt által ígért móringot. Az özvegy félje halála után jogi úton igyekezett a végrendeletnek érvényt szerezni, mivel a vér szerinti utódok az ingó és ingatlan javakat felosztották maguk között, elfoglalva az özvegy jussát is. A lányok alaptalannak minősítették a vádat, míg a fiú jogosnak, ezért megegyezett az özveggyel: a móring 1/3-nak kifizetésében, a lakhatás és az ellátás biztosításában. A lányokkal nehezebben ment az egyezség, végül sikerrel járt ez is, kifizetvén a móring hátra lévő 2/3-át, továbbá a földek helyett terményt adva a jövedelem nélkül maradt asszony ellátásához, amely egyezséget követően keresetét az özvegy visszavonta.273 Világosan kiderül a dokumentumból, hogy az özvegy, különösen ha nem volt vér szerinti gyermeke, nagyon kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetett, ezért szükség esetén törvényi úton is igyekezett érvényt szerezni a megélhetésére fordítható örökség egészben tartására. Különös esetről számolt be 1830-ban az a zártartói (gondnoki) jelentés, amelyben a siketnéma nemes Horváth Bálint javainak gondozásáról adott számot. A gondnokolt felesége, nemes Pintér Zsuzsanna, aki félje állapota miatt egy másik falubelivel, Dömötör Istvánnal „társalkodóit”, vagyis intim kapcsolatban volt vele és az ellenőrzést végző gondnokot kidobta, miközben tehetetlen férje vagyonával (szántók, rétek, szőlő, állatok, ház) jogtalanul gazdálkodott, belőle bizonyos részt eladott. Azonban a valóság kissé másképp festett, ugyanis tanúkkal igazolták, hogy az eladott javaknak árából az asszony teheneket vett, továbbá a házat, kerítést javíttatta, ezért mindezeket méltányolva, ellene eljárást nem indított a vármegye.274 1832-ben nemes Borsos József fordult a vármegyéhez, mivel testvére, egy vándorló takácslegény, kilenc esztendeje nem adott hírt magáról, miközben apjuk elhalt és javait négy egyenlő részre osztva gyermekeire, Józsefre, Jánosra, Juliannára, Istvánra hagyta, de utóbbi hollétéről nem tudva, ezért kérték örökségének a többiekéről való leválasztását. István közben előkerült és javait haszonbérben két testvérének adta ki. Egyébként a végrendelkező akaratának megfelelően osztották négy részre az ingó és ingatlan hagyatékot.275 273 VeML IV. 1. b. 48/1826. (I. 9.) közgy. sz.: Nemes Horváth Ferenc végrendelete és hagyatéki ügye, 1824. 274 VeML IV. 1. b. 1769/1830. közgy. sz.: Nemes Horváth Bálint javainak gondozása. 275 VeML IV. 1. b. 697/1832. (II. 20.) közgy. sz.: Nemes Borsos József kérelme a vármegyéhez. 142
