Hudi József (szerk.): Tanulmányok és források Takácsi történetéhez (Veszprém, 2017)
I. Rész. Tanulmányok - III. S. Lackovits Emőke: A népi műveltség jellemzői
TANULMÁNYOK — 111. A népi műveltség jellemzői (S. Lackovits Emőke) a református gyakorlat is. Ezekben az esetekben az anya délután ment el komaasszo- nya/komaasszonyai, valamint a bába kiséretében a templomba, ahol az oltár előtt a lelkipásztor megáldotta őt. Ezt követően már bárhova mehetett. Amennyiben valaki egyházkelő nélkül lépett ki a házból, megszólták érte. Később kezdtek csak törekedni arra, hogy a keresztelő és az egyházkelő azonos időpontban legyen. A gyermekek keresztelésével a római katolikusok jobban siettek, mint a protestánsok, nehogy kereszteletlenül haljon meg a csecsemő. Amennyiben úgy látták, halódik, akkor megkeresztelték háznál, vagy a bába szükségkeresztségben részesítette, vízzel leöntve nevet adott neki. Ezt a szertartást bábakeresztségnek vagy szükségkeresztség- nek is mondták. Ezeket az eseteket a XVIII-XIX. században a vaszari plébános gondosan feljegyezte a keresztelési anyakönyvekben. Az evangélikusok ugyancsak igyekeztek mielőbb keresztvíz alá tartani az újszülöttet, „ nehogy haja legyen, mert a kereszteletlenül megholtat csak a temető árkába temethették el. ” Ezt vallották, pedig már az 1791. évi zsinat 24. kánonja kimondta, hogy: „A kereszteletlenül elhalt gyermekektől a rendes temetőkben való tisztes eltemetés nem tagadható meg. ”263 Amennyiben úgy ítélték meg, hogy a gyermek túlságosan gyenge, akkor a helyben lakó keresztanyát, valamint a lelkészt elhívták a házhoz és ott megkeresztelték a csecsemőt. Különben egy-három hónapos korukban keresztelték csak meg a gyermekeket. A keresztelő istentisztelet vége előtt, de az isten- tisztelet keretében történt, mialatt a gyülekezet helyén maradt a templomban. A bába nem jelent meg a szertartáson. A katolikus csecsemőket a reggeli misén vagy a vasárnapi nagymisén keresztelte meg a vaszari plébános, vagy rövid ideig a helyben lakó pap. A bába is jelen volt a keresztelőn. Keresztvíz alá a keresztanya tartotta a csecsemőt. Az anya első útja itt is a templomba vezetett egyházkelőre, amikor a mise keretében, de a mise elején, imádkoztak az anyáért és gyermekéért. Ide a bába, valamint komaasszonyai kísérték el a szülőanyát és illett valamennyiüknek megvárni a mise végét. A reformátusok az anya állapotától tették függővé a keresztelőt, amely a vasárnapi istentiszteleten történt. Hivatalosan az egyház elutasította a szükségkeresztséget, amelyre vizsgált korszakunkból alig akad példa, azonban a XIX. században minden egyházi tiltás ellenére előfordult, bár a kereszteletlenül elhunyt gyermeket, mint keresztény szülőktől született keresztény magzatot, megillette az egyházi temetés. Keresztelő napján a gyermek apja az istentisztelet kezdetétől fogva a templomban volt. Az anya a kicsi gyermekkel és a keresztszülők istentisztelet végére érkeztek csak meg a templomba, mivel ekkor került sor a keresztelés szertartására. Az anyáért és a gyermekért a bába ment el, majd a keresztszülőkkel együtt érkeztek a templomba. A gyermeket mindkét protestáns felekezetnél a keresztanya tartotta keresztvíz alá, de reformátusoknál mellettük állt a bába is. A keresztelésért stólát fizettek, amelynek összege koronként, felekezetenként változott. A lelkészek meghatározó szerepére, a közösségekben meglévő erőteljes befolyására mutat rá az a sajnálatos gyakorlat, hogy egy időben a római katolikus gyermekeket más vallású keresztanya kezén nem keresztelte meg a plébános. Ekkor az anya tartotta keresztvíz alá gyermekét, akinek más felekezetű keresztszüleit nem is írták be az anyakönyvbe, bár ezek a gyermekek úgy tudták, hogy vannak keresztszüleik. Erre 263 RAFFAY 1933.29. 132
