Hudi József (szerk.): Tanulmányok és források Takácsi történetéhez (Veszprém, 2017)

I. Rész. Tanulmányok - III. S. Lackovits Emőke: A népi műveltség jellemzői

TANULMÁNYOK — Ш. A népi műveltség jellemzői (S. Lackovits Emőke)

A hagyományoshoz ragaszkodó, módos családokban az esküvői menetben a fő tisztségviselők és az ifjú pár után következtek a kis koszorúslányok, akik a menyasz- szony uszályát fogták, majd a nagy koszorúslányok haladtak mögöttük, akik legény párjukkal mentek, mindezekkel a lakodalom egyszeri, megismételhetetlen voltát, méltóságát hangsúlyozták. (Szerényebb esküvőknél nem kértek fel négy koszorúslányt.) Egy hagyományos lakodalmi menetben általában három-hat pár koszorúslány és vőfély szerepelt. Szokás szerint a vőfélyeknek a koszorúslányok vették meg a hajtókájukra kitűzhető rózsaszín bokrétát, vagy a díszzsebkendőt, a vőfélyek pedig a csokrokat a koszorúslányoknak. Rába Imre és Zsédenyi Ilona esküvőjén öt koszorúslány követte az ifjú párt, öt vőféllyel oldalukon.

Minden esküvői menetről elmondható, hogy a tisztségviselők és az ifjú pár után következett csak a násznép. Az oltárnál, az úrasztalánál viszont az ifjú pár már egymás mellett állt, mögöttük pedig a násznagyok tanúskodtak. A vőfélyek a vőlegény, a koszorúslányok a menyasszony oldalán helyezkedtek el, de a násznép helyfoglalásában nem volt kötöttség.

Esküvő után általában kikísérte a lelkész az újházasokat, majd a templomon kívül gratulált nekik a násznép. Az esküvő után hazafelé tartva a kis koszorúslányok kosárkákból szórták, az asszonyok pedig dobálták az utcán az esküvői menetet néző „látogatóknak ”a kalinkót, vagyis a darabokra vágott, nyolc ágból font, kör alakúra formált, kemencében megsütött kalácsot, vagy a vőfélyek dobálták közéjük a darabokra vágott, a lakodalom előtti napokban ugyancsak kemencében sült cukros perecet (vert perec). Az 1980-as évektől, kilépve a templom ajtón, a magyar hagyományoktól idegen rizsszórás is kezdett elterjedni.

Az esküvő után, hazafelé tartva, gyakran a násznép betért az útjába eső kocsmába egy italra, majd innen indultak tovább a vacsora helyszínére. Az esküvőket, ahogy említettük, általában délután tartották, amelyet vacsora követett. Amikor sok volt a vendég és az időjárás megengedte, az udvaron sátrakat állítottak fel, alatta helyezték el az asztalokat, ülő alkalmatosságokat. Egyébként a legnagyobb szobát használták erre a célra, de előzőleg kiürítették, csak asztalokat és székeket tettek be. Általában sok volt a lakodalmi vendég, hiszen illett meghívni mind a közeli, mind a távolabbi rokonságot. A lakodalmi asztalnál ugyan nem volt szigorú ülésrend, azonban mégsem ülhettek oda a vendégek, ahova akartak, bár volt olyan család, akik erre nem fordítottak gondot. A fö hely legtöbbször a menyasszonyt és vőlegényt illette meg. Melléjük kerültek a násznagyok, majd a koszorúslányok és vőfély párjaik következtek, azután a szülők, mindkét oldalon. A fiatal párral szemben a lelkész /lelkészék, valamint a jegyző helye volt, akiket mindig meghívtak a vacsorára. Azonban igyekeznie/igye- kezniük kellett mihamarabb távozni, mert ezt a násznép elvárta, ugyanis az igazi mulatság csak ezután kezdődhetett meg.

Az egyes fogásokat fiatal asszonyok szolgálták fel, de a beköszöntő verset mindig az első vőfély mondta ott, ahol erre is sort kerítettek. A lakodalmi vacsora többnyire tyúkhúslevesből, főtt hússal és valamilyen mártással, sült húsokból, rántott húsokból, töltött káposztából, fasírozottból állt. Tehetősebb házaknál sült malacot is felszolgáltak, mégpedig feldíszítve, a szeme helyén piros retekkel. Helyenként erre az alkalomra disznót és boíjút vágtak. Amikor nagyon sok vendég volt, akkor akár mindkét házasfél szülei sort kerítettek a húsos ételek alapanyagának biztosítására. A különböző

129