Hudi József (szerk.): Tanulmányok és források Takácsi történetéhez (Veszprém, 2017)
I. Rész. Tanulmányok - III. S. Lackovits Emőke: A népi műveltség jellemzői
TANULMÁNYOK — III. A népi műveltség jellemzői (S. Lackovits Emőke) Házasság útján szerzett rokonság a sógorság volt, amelybe a sógorok, ángyok, nászok, tartoztak, amely a vérrokonsággal együtt széles kapcsolati hálóját hozta létre egy-egy családnak. Lelki rokonságnak számított a keresztkomaság, továbbá a római katolikusoknál a bérmaszülőség és a búcsúi keresztanya-keresztgyermek kapcsolat (ezt Takácsiban már nem ismerték!). Az utóbbiak ugyan eredetileg nem jelentettek vérségi rokonságot, vagyis az erre a tisztségre felkértek nem a vérrokonok közül valók voltak, azonban az időben előre haladva ez a szerep is egyre inkább a rokonság tagjaira hárult. A rokonság, bár kötelezettségekkel is együtt járt, az összetartozás erős kötelékét jelentette, amelyből biztonság származott, támaszt nyújtott szükség esetén, sokoldalú kapcsolati hálóval erősítve meg a családokat. Különösen erősen élt az összetartozásnak ez a tudata a falun belül. Akiknek a faluban nem volt rokonsága, azok lazább kapcsolatban álltak a távolabb lakókkal, tehát elmondható, hogy a legnagyobb erőt a lokális rokonság éltette. Császár Ferenc emlékezett arra, hogy gyermekkorában nem létezett olyan családi esemény, amelyen a rokonok ne lettek volna jelen. Ez a szoros kötődés általában jellemzője volt a korabeli falusi társadalmaknak. A szomszédokkal baráti és munkakapcsolat egyaránt létezett, hiszen a társas munkáknak legfontosabb résztvevőiként mindig őket nevezték meg. Amikor segítségre volt szüksége valakinek, valakiknek, elsősorban a szomszédhoz fordultak, hiszen ők a családoknak a legközelebbi köréhez tartoztak. A szomszédi állapot olyan emberi viszonyok összessége volt, amely jogok és kötelességek formájában különböző tevékenységek, munkák kölcsönös lebonyolítását és szervezeti formáját foglalta magába. Esetenként nagyobb súlyú és jelentőségű volt a rokonságnál, műrokonságnál.253 A szomszédokon kívül a hasonló, azonos társadalmi állású családok egymás között baráti kapcsolatot létesítettek, amely rendszeres találkozásokat, a névnapok közös megülését, kulturált társadalmi életet jelentett. Pámer Istvánék így voltak az evangélikus és a református lelkipásztorékkal, a két felekezet tanítójával, valamint a jegyzőékkel. Ez a kapcsolatápolás a polgári életformának volt a része. Győry Károlyékhoz elsősorban közeli vérrokonok látogattak el. Rendszeresen megérkezett dr. Merétey Károly Pápáról. Évente kétszer-háromszor meglátogatta őket a jegyző és a bíró fia, de ezek nem mondhatók rendszeres alkalmaknak. Náluk a névnapok, születésnapok vendégséggel egybekötött megtartása nem volt szokásban. Döntően az emberélet három nagy állomása volt az, amikor a rokonság összegyűlt, de egyéb, nagy jelentőségűnek minősített alkalmak is még lehetőséget adtak erre. Murayéknál pedig az 1970-es, 80- as években tartottak nagy vendégséggel együtt járó vacsorákat, ami azt mutatja, hogy a XX. század közepét elhaladva, a polgári életformából következő szokások általánossá kezdtek válni. A család adott keretet az ember életének születésétől haláláig, bölcsőtől a koporsóig. Ez a teljes életszakaszokon átívelő folyamat az ember életének nagy állomásait foglalja magába, amelyek közül a három legfontosabbat emeljük ki: a házasságkötést, a születés-keresztelőt és a halált, temetést. A házassági kapcsolatokról szóltunk. Általában igyekeztek a fiatalok időben házasságot kötni, amely a családalapításnak volt az alapja, egy férfi és egy nő szövetsége, amit hivatalosan, a polgári házasságkötés törvényi szabályainak megfelelően 253 SZABÓ 1982.81. 123
