Hudi József (szerk.): Tanulmányok és források Takácsi történetéhez (Veszprém, 2017)
I. Rész. Tanulmányok - III. S. Lackovits Emőke: A népi műveltség jellemzői
TANULMÁNYOK — 111. A népi műveltség jellemzői (5. Lackovits Emőke) amelyeket ezt követően kifőztek. Ahol sok volt a vászonból készült ruhaféle, ott elegendőnek bizonyult kéthetente a szapulás, a lúgos tisztítás. Ahol kevesebb, ott akár hetente is sort kerítettek rá. A finomabb holmit előző napi áztatást követően házilag főzött mosószappannal mosták és többször öblítették. A mosást fateknőkben végezték. Mosáshoz szívesen vittek a Gerencéből vizet, ezt tartották rá a legalkalmasabbnak. Egyébként is lejártak a Gerencére télen, nyáron, a kimosott ruhát kiöblíteni. Mindezeken túl mosópaddal ugyancsak lementek a patakra és itt mosták ki folyó vízben a rongyszőnyegeket, valamint a zsákokat, amelyeket mosósulyokkal csapkodtak és gyökérkefével dörzsöltek meg, amivel elérték teljes tisztaságukat. Több családban a gyermeklányoknak a mosásban is segíteniük kellett. A tehetős gazda családokban mosónőt fogadtak, aki ezt a nagy munkát megállapodott bér ellenében elvégezte. Mángorlásra már csak a legidősebbek emlékeztek, a vászonból készült textíliákat, továbbá a vászonból való ruházatot, így a vászongatyákat mángorolták, amelyeket finoman összeráncoltak a derekukon. Az idős emberek még a két világháború közötti időben szívesen jártak ilyen vászongatyában, ingben. Nyáron nagyon jó, egészséges viselet volt. Az egyéb textil neműt és a felső ruhákat ekkor már szenes, vagy ahogy emlegetik, parazsas vasalóval vasalták ki. A háztartásokban nagyon fontos volt a szappan készítése. A legjobb mosószer a mai napig. Disznóöléskor a zsiradékot összegyűjtötték, amelyet egy fazékban lúgkővel felfőztek. A lúgkövet elég nehéz volt beszerezni, Mosonmagyaróvárról hozatták. Amikor kicsapódott a szappan, vagyis feljött a folyadék tetejére, akkor kiszedték egy alján lyukas, vászonruhával kibélelt ládikába. A fölösleges lé így kifolyt, a megkeményedett szappan pedig kiboríthatóvá lett. Amikor azután a ládából kivették az egész tömböt, akkor vágták csak fel négyzetes darabokra, amelyeket így tettek száraz helyre és használtak fel szükség szerint. Sokan a vizsgált időszakban már nem főztek házilag szappant, viszont ilyen szappannal mostak változatlanul, ezért a zsiradékot Pápára vitték és ott főzették meg a háztartásban szükséges szappan mennyiségét. A XIX. században a női munkák sorában értékes helyet foglalt el az ecet készítése. Erre utal az a figyelmet érdemlő adat, amely a ház kamrájában található javakból a hordóknak az örökösök közötti szétosztásáról tudósít. A vasas és a káposztás hordókon kívül minden örökös kapott egy-két egy, továbbá másfél akós (1 akó = 53,72 1, 1,5 akó = 80,58 1) ecetes hordót.250 Nem véletlenül hangsúlyozta a hagy akozó ezeket a tároló edényeket, hiszen ekkor az ecet készítése hozzá tartozott a háztartások mindennapi életéhez. A leghitelesebb forrás ma is Nagyváthy Jánosnak a gazdaasszonyok teendőit ösz- szefoglaló és elemző munkája: „Eczet nélkül egy konyha se lehet el, és azt a gazdasszonyok készítik is, hol nagyobb, hol kisebb szerentsével... Etzetet a boron kívül lehet tsinálni gabonából, serből, gyümöltsből, mézből, tejből és görögdinnyéből, s földibodza terméséből, a többi sokféle eper, manna, gyöngyvirág, levendula és rózsa etzetek csak annyiban mondatnak ez vagy amaz etzetnek; hogy ezek fordíttatnak etzet ágynak és a kész etzetnek szagot és ízt adnak. A boretzet a legdrágább és legjobb... A bor magától is etzetté válik, mihelyest melegebb helyen tartatik, a mint a bor természetes melegsége... Hogy mindazonáltal a 250 VeML IV. I. b. 697/1832. (П. 20.) közgy. sz.: Nemes Borsos József kérelme a vármegyéhez. 119
