Jakab Réka: Bérlőből polgár. Pápa város zsidó közösségének társadalom- és gazdaságtörténete 1748-1848 (Veszprém, 2014)
vagy kereskedelmi tevékenységet kívánt a város területén folytatni, megkapta a földesúri engedélyt a letelepedésre. Gyakran előfordult az is, hogy valamilyen szükségszerűség, kényszer vagy visszafordíthatatlan kész helyzet miatt az engedély megtagadása túl nagy kárt okozott volna. Tipikusnak mondható az engedélymegadás vélhetően szigorúbb feltételeinek a megkerülése oly módon, hogy még a letelepedési engedély megadását, sőt kérelmezését megelőzően egy zsidó ingatlant vásárolt a városban, és később helyzete rendezésére kényszerülvén, éppen már megszerzett ingatlanára vagy egyéb javaira hivatkozva kért utólag incolatust. Stift Tóbiás kalmár letelepedési engedélykérelmét az uradalom a városi hatósághoz továbbította véleményezésre, mert szükségesnek tartotta először a városi kalmárság véleményét kérni. A város - meghallgatva a kalmárokat - kiderítette, hogy Stift még mielőtt az uradalomnál engedélyért jelentkezett volna, Vinter Mátyás kalmártól átvette annak portékáját, és sajátjaként árulta a városban. Világossá vált, hogy engedély nélkül már korábban letelepedett. Emiatt kiutasítást érdemelt volna, mivel azonban a Vinter portékájáért fizetendő 15 000 (váltó)forintból 4500 forintot letett, és ezzel valamennyire a „kereskedésbéli fundusát” bebizonyította, ráadásul kitanult és gyakorlott kalmár volt, azt javasolták, hogy inkább ő kereskedjen a városban, mint valami teljesen alkalmatlan másik. Ezért a város beleegyezett Stift Tóbiás letelepedésébe, és az uradalmi prefektushoz utasította az engedély megszerzéséért. Nyilvánvalóan nagy összegű tartozása óvatos eljárásra sarkallta a városi magisztrátust.155 Az ő esete is példázza, hogy bár a letelepedési jog megadása a földesurat illette, az engedélykérelmek elintézési rendje azt mutatja, hogy az uradalom - főként a 19. századtól - általában kikérte a város véleményét is. II. 1. 3. Háztulajdon szerzése, lakhatási viszonyok A letelepedési engedély megadása mellett a zsidók házvásárlási jogát is szabályozta a földesúr. Mivel az ingatlanforgalom ügye a földesúr és a városi hatóság között csak a 18. század végére jutott nyugvópontra a városi szerződések megújításával, és még ezután is találkozunk vitás ügyekkel, nem lehet egyértelmű vagy egységes eljárásra hivatkozni a zsidó házvásárlások esetében sem.156 Az, hogy az adott adásvételnél hogyan jártak el, a 45 VeML V.2.a. 272/1815. július 22. 156 VeML V.2.a. 429,449/1826. augusztus 5.1822-ben az uradalom a vevők által a várostól kapott és lepecsételt házlevelekre - a várossal történt egyeztetés nélkül - az alábbi passzust írta rá: „a megvevő fél a méltóságos uraságnak mint földes urának minden rendeléseit és parancsolatait szorosan megtartani köteles”. A város ezt sérelmezte, és 1826-ban kérte Barcza 56
