Jakab Réka: Bérlőből polgár. Pápa város zsidó közösségének társadalom- és gazdaságtörténete 1748-1848 (Veszprém, 2014)

fiatalok Magyarországon igyekeztek letelepedni, ahol ez a korlátozás nem volt érvényben. Először elsősorban Pozsony, Nyitra és Trencsén megyébe jöttek, majd onnan költöztek tovább az ország, így a Dunántúl belseje felé. A Dunántúl északibb területein inkább az Esterházyak soproni birtokairól és Morvaországból jött zsidók telepedtek le. A mezővárosokban, az uradalmi birtokközpontokban egy-egy népesebb közösség jött létre, így pl. Tatán, Pápán, Lovasberényben, Pakson, Óbudán és Zsámbékon.29

A nyugati és keleti irányból érkező zsidók közösségeik növekedése folytán, továbbá az ország belsejében is kiépülő gazdasági feltételek hatására kereskedő és bérlő tevékenységüket fokozatosan kiterjesztve ezeken a területeken is újabb közösségeket hoztak létre. Az ország kiváltságos területein, valamint hagyományosan a bányavárosokban és általában a szabad királyi városokban zsidók nem telepedhettek meg. Továbbá voltak olyan megyék (például Gömör, Külső-Szolnok, Békés, Csanád, Csongrád), amelyek kifejezetten tiltották a zsidó lakosok megtelepedését. E tényezők együttes hatására Magyarország közepén északtól egészen a déli területekig egy zsidók által nem lakott övezet húzódott, amely a nyugatról, valamint keletről érkező ún. oberlandi és unterlandi zsidóság közé is választóvonalat húzott, ami a nyelvi és kulturális különbségekben is megmutatkozott.30

Az első betelepedési hullám eredményeit, valamint a további népesedési viszonyokat a 18. század első felében különböző megfontolásokból végrehajtott összeírások adataiból tudjuk rekonstruálni.31 Bár az egyes összeírások nem teljesek és nem is pontosak, így csak a zsidó lakosság hozzávetőleges számának megállapítására alkalmasak, az adatok végig a zsidó népesség egyértelmű folyamatos növekedését mutatják, ami folyamatos bevándorlást is feltételez.

A 18. századi összeírások, elsősorban az 1735-1738 között végrehajtott adatait először Acsády Ignác értékelte és használta fel arra, hogy meghatározza a korabeli zsidó népesség számát és arányát. Eredményeit a később született munkák több vonatkozásban is korrigálták, illetve a számok mögött más-más folyamatokat tártak fel, aszerint hogy milyen szempontból vizsgálták.

Kovács Alajos a bevándorolt nyugati és a keleti zsidóság statisztikai szétválasztására tett kísérletet, míg Marton Ernő a zsidó bevándorlás irányát

29 Grünwald-Scheiber 1963: 32.

30 Haraszti 1999:138.; Komoróczy 2012/I: 595.

31 AcsAdy 1896. A jelentős forrásanyaggal csaknem hat évtized elteltével foglalkozott újra a zsidó történetírás. Grünwald Fülöp és Scheiber Sándor a Magyar Zsidó Oklevéltár VII. kötetében publikálták az összeírásokat, amelyek alapján áttekintették a zsidóság korabeli magyarországi településtörténetét (Grünwald-Scheiber 1963). Ezzel párhuzamosan közölt részletes tanulmányt az összeírások történetéről Ember 1963.

26