Jakab Réka: Bérlőből polgár. Pápa város zsidó közösségének társadalom- és gazdaságtörténete 1748-1848 (Veszprém, 2014)

Batthyány-birtokokon, Rohoncon és Németújváron. Népes zsidósága mellett Pozsony esetében a pápai zsidó községgel fennálló vallási kapcsolatok is szerepet játszhattak abban, hogy az átlagnál több fő származott onnan.774 Ezt látszik alátámasztani, hogy a pozsonyi beköltözők közt található három családfő közül az egyik segédlelkész, a másik tanító volt. Megvizsgáltuk a háztartásokban lakó magányos idegenek származási hely szerinti megoszlását is. 19. sz. táblázat. Az idegen háztartástagok származási hely szerinti megoszlása Születési hely Népesség Arány (%) Pápa 15 ИД5 Veszprém megye 12 11,32 Szomszédos megye 23 21,69 Egyéb dunántúli megye l6 15,09 Egyéb magyarországi megye 29 27,35 Magyarországon kívüli terület 6 5,66 Ismeretlen 5 4,71 Összesen 106 ÍOO A háztartásokban élő 106 főnyi magányos idegen személy közül mindössze 15 fő (14,2%) született Pápán, 91 fő (85,8%) pedig idegenből származott. A né­pesség e rétegében tehát az idegenből a városba érkezett és ott időlegesen vagy végleg megtelepedett személyek jóval nagyobb arányban vannak jelen, mint a teljes népesség körében vagy a háztartásfők esetében. Kijelenthető tehát, hogy a segédként, legényként vagy más alkalmazottként dolgozó magányos háztar­tástagok túlnyomó többsége idegen volt a városban. Mivel rajtuk kívül további, idegenből érkezett hasonló foglalkozásúak is éltek, akik már háztartásfők vol­tak, feltételezhetjük, hogy a háztartástag státuszú idegen népesség rövidebb ideje és túlnyomórészt szakmai és egyéb tanulmányai befejezéséig lakott Pápán. Feltűnő, hogy a háztartásokban élnek olyan, nem rokon háztartástagok is, akik pápai születésűek. Felvetődik a kérdés, hogy mi ennek az oka. Ha megvizsgáljuk e háztartástagok nevét, egy kivételével mindegyik névvel találkozunk a zsidó háztartásfők körében, akikről feltételezhetjük, hogy az idegen háztartásban élő alkalmazottnak rokona. Azt a további lehetséges magyarázatot, hogy ezek a háztartástagok esetleg árvák, elvetjük, hiszen az összeírásban pontosan jelölték az árvákat, akik egyébként mindannyian ro­konaik háztartásában éltek. Magyarázattal szolgálhat az összeírásban alkal­774 Lásd az ortodoxia fellegváraként számon tartott Pozsony zsidó községének a pápai közösség vitájában játszott szerepét. 235

Next

/
Thumbnails
Contents