Reszegi Zsolt: Légi huszárok. Az ejtőernyős csapatnem kialakulása és harcai 1938 és 1945 között - A Pápai Levéltár kiadványai 3. (Budapest-Pápa, 2013)
I. Elmélet, előtörténet - A függőleges átkarolás elmélete
A támadó erők részéről egy ejtőernyővel ugró zászlóaljjal számolt, ám ezt kis erőnek tartotta, mely nem képes hathatósan zavarni vagy megakadályozni a védelem felvonuló csapatait. Az új rendszerű harcmodor alkalmazására a találkozóharc körülményeit tartotta a legalkalmasabbnak.71 A Szentnémedy százados keltette vita még az 1930-as évek közepe után is parázslóit: 1937-ben még mindig a megvalósíthatóság és sikeres védekezés, valamint hadászati vagy harcászati szintű bevetés kérdésköre ütközött. Szentnémedy százados továbbra is a függőleges átkarolás harcászati megvalósíthatósága mellett érvelt. Szovjet példákat emelt ki, melyekkel rácáfolt a korábban kétkedésüknek hangot adókra. Ismét sorra vette a cikk alapjául szolgáló F. W. Borgmann téziseit: az egységek átszállítását, azok sejtképzését, majd a folyamat megismétlését.72 Információi szerint a franciák, az angolok és az amerikaiak szakasz és század erejű kötelékeket, lövegeket szállítottak, az oroszok, a csehek és a franciák tömegesen (sic!) képezték ki az ejtőernyős ugrókat. Egyetértett Pálosy százados elképzelésével, hogy a levegő helyett a földi védelmet kell erősíteni a harmadik dimenzióból történő támadással szemben. Tévedésnek minősítette azonban Pálosy százados azon nézetét, miszerint a függőleges átkarolás kirakóhelye nem lehetett a saját főellenállási vonaltól 10 km-nél nagyobb távolságra. Példaként ismét a szovjet gyakorlatot említette, mint megvalósult kísérletet.73 Az ellenintézkedések közül Szentnémedy százados az országos figyelőszolgálat kialakítását, továbbá gyorsan mozgó tartalékok létrehozását tartotta fontosnak. Nem osztotta Pálosy százados azon nézetét sem, hogy a támadó légi gyalogságot, mint merénylőt kell kezelni és ki kell végezni. Amennyiben katonai egyenruhában átkelés elősegítésére, (7) jelentős műszaki zár esetén, (8) üldözésnél. PÁLOSY 1936. 33. 71 A függőleges átkarolás legnagyobb veszélyét az jelentette, hogy minél később ismerték fel a támadó ellenséges csapatokat, annál kisebb valószínűséggel tudták a levegőben leküzdeni őket. Mivel azonban az átkaroló csoport kevés lőszerrel, élelemmel felszerelve érkezett, a kirakás napján kellett megoldania feladatát, legfeljebb másnap hajnalban tudott csatlakozni a beérkező saját csapatokhoz. Amennyiben sikerült sötétedésig feltartóztatni, a védelem képes volt felszámolni a támadást, mivel az éjszaka folyamán lehetőség volt a tartalékok összevonására. Pálosy százados, véleményét összegezve azt a következtetést vonta le, hogy a függőleges átkarolás nem különösebben veszélyes, csak bizonyos esetekben (folyón való átkelés elősegítésénél, műszaki zárak ellen, ellenséges csapatok üldözésénél) hatásos. A műszaki zárakkal szemben történő bevetést tartotta Pálosy százados a legveszélyesebbnek, mivel a védelem a zárak irányából nem számít támadásra. A függőleges átkarolás csak ott lehetett sikeres, ahol a védelem nem volt eléggé felkészült. Jól kiépített elhárítás esetén eredményt nem tudott elérni. Végkövetkeztetésében kiemelte, hogy az eljárás romboló, kis egységek kirakására nagyon alkalmas, és igen valószínű ennek megfelelő használata. PÁLOSY 1936. 37., 39. 72 SZENTNÉMEDY 1937.a. 97-111. A korabeli cikkek - köztük Szentnémedy századosé is - noha elméleti szinten helyes megállapításokat rögzítettek, a külföldi katonai ejtőernyőzéssel kapcsolatban csak kevés érdemi információt tartalmaztak, és hiányzott a megfelelő hivatkozás az adatok forrására is 73 Az „oroszok" 1936 nyarán a függőleges átkarolást 170 km-re az arcvonal mögött hajtották végre. SZENTNÉMEDY 1937.a. 102. 22
