Reszegi Zsolt: Légi huszárok. Az ejtőernyős csapatnem kialakulása és harcai 1938 és 1945 között - A Pápai Levéltár kiadványai 3. (Budapest-Pápa, 2013)

IV. Harcok - Részvétel a békés területgyarapításokban 1939 és 1940 között

IV. Harcok Részvétel a békés területgyarapításokban 1939 és 1940 között Kárpátalja visszacsatolása: bevetés tervezet A magyar kormány - stratégiai okokból a lengyel-magyar közös határ megte­remtése érdekében - fontosnak tartotta Kárpátalja visszaszerzését. A minisz­tertanács 1939. március 10-én - az új miniszterelnök, Teleki Pál javaslatára - olyan határozatot hozott, hogy Kárpátalját egy katonai akció keretében, akár német beleegyezés nélkül is visszafoglalja.1 Az ejtőernyősök készültségét elrendelő Hughes-távirat2 szerint három órán belül menetkészen kellett volna állniuk, hogy a parancs vétele után azonnal indulhassanak Mátyásföldre. Itt vételeztek volna fegyverzetet és rob­banóanyagot. 36 óra riadókészültség után megérkezett a készültséget feloldó parancs. Az indoklás szerint a bevetés célterülete környékén nem volt ejtőer­nyős ugrásra alkalmas hely az erdős terep miatt.3 Az egyik lehetséges feladat egy Kárpátalja területét elhagyni készülő, értékeket menekítő vonat feltartóz­tatása lett volna.4 A mozgósítás gyakorlati haszna az volt, hogy rámutatott: az ejtőernyősök nem rendelkeztek megfelelő konténerekkel és teherernyőkkel.5 1 ROMSICS 2003. 246-247. 2 „Szinkron üzemű betűnyomtató távírógép. Működése az adó- és a vevőoldalon együttfutó tárcsákon alapszik, amelyeken a kiválasztott betűk azonos fázishelyzetet foglalnak el. Az adóoldalon a billentyűzet (28 tagú) az adókorong megfelelő tüskéjét ugratja ki, amit egy letapogató kar érzékel és egyúttal ennek hatására áramimpulzust küld a vevő felé. Itt betűalakzatokkal kiképzett korong forog és az áramimpulzus hatására felütő kalapács a papírra nyomtatja a korong adott helyzetében éppen a kalapács alatt levő betűt. A szinkron együttfutás az adó és a vevő között nehézkessé tette ezt a géptípust, így ma már elavultnak tekinthető. Egyike az első betűnyomtató készülékeknek és előfutára a távgépíróknak." http://www.kisle- xikon.hu/hughes-tavirogep.html, 2011. szeptember 02. 3 MAKAY é. n. 21., HUSZÁR 1999.18-19. A szárazföldi csapatok a gyors előrenyomulás miatt már nem igényelték az ejtőernyősök bevetését TURCSÁNYI-HEGEDŰS 2007.165-166. 4 SZOKOLAY é. n. 24. 5 „Az anyag ledobásához szükséges csomagokat és ernyőket csak szükségszerűen tudtuk összeállítani, mert az eddigi kísérletek az anyag teljes hiánya miatt csak igen lassan haladtak." MAKAY é. n. 22. 173

Next

/
Thumbnails
Contents