Reszegi Zsolt: Légi huszárok. Az ejtőernyős csapatnem kialakulása és harcai 1938 és 1945 között - A Pápai Levéltár kiadványai 3. (Budapest-Pápa, 2013)
III. Ejtőernyős kiképzés a Magyar Királyi Honvédség ejtőernyős-zászlóaljában - Az ejtőernyős ugrókiképzés folyamata, részei
ták a kiugrást széttárt karokkal. Ez merőben különbözött a magyar előírástól, mely szerint a karokat és lábakat szigorúan zárni kellett. Később sor került a Ju-52 gépekből történő ugrásra német csapaternyővel természetesen bekötött formában. A német módszer jónak bizonyult, a magyar katonák elismeréssel nyilatkoztak a tapasztalatokról. ”7i Kiss István, egykori ejtőernyős tizedes visszaemlékezése szerint a kiképzés 1944 júniusában vagy júliusában volt. Mindenben más volt a kiképzés: a magyar ugrás során a kéz, a láb zárva volt, itt nyitott kézzel-lábbal kellett ugrani. Földet érésnél nem talpra, hanem bukfenccel előre, vagy hátra bukfenccel érkeztek a földre. Egy jó hétig gyakorolták álló gépből a ponyvába az ugrást, mire a gépbe szállhattak. Kb. négy-öt hét alatt képezték ki őket a négy ugrást is beleértve. A négy német ugrás nem egyféle gépből történt. Három átalakított bombázógépből, Heinkel He-lll-esből folyt a kiképzés. Egy halálos baleset történt a kiképzés során. Puskával, géppisztollyal ugrottak - géppisztolya csak a rajparancsnokoknak volt, a többi katonának puska. Elő volt írva, hogy a puska szíját, vagy a géppisztoly szíját a csukójára kellett az embernek csavarni, hogy ugrás közben nehogy elveszítse. Tóth Béla harmadik éves katona puskája - melynek szíja a csuklójára volt szíjazva - az ugrás során, a gép alján lévő bombakamra nyílásán fennakadt, teste a géphez csapódott. Nagy nehézségek után sikerült elvágni a szíjat és az ugrónak is sikerült az ernyőnyitás, ám a következő ugrókat szállító 3 Heinkel közül az egyik szárnyával az ereszkedő ernyőt szétszakította. A németek ernyőt meg gépet adtak, hajtogatni sem kellett az ernyőket. A német ugrásoknál ajánlatos volt a „sild nélküli vassisak" viselése, elő is írták. Kiss István tizedes is felvette. Ettől eltekintve magyar ruházatban ugrottak. Minden rajban, szakaszban voltak sváb (német) származású katonák, akik lefordították a kiképző utasításait. Az ugrató tiszt magyar volt a gépben, a pilóta német. A németek arra mentek, hogy minél alacsonyabban - egy magasságból ugorjának. A német csapaternyőkre 1944 nyarán átképzést kapott magyar ejtőernyősökről létezik fényképfelvétel, ahol német felszerelésben láthatóak, ám ez a német kiképző személyzet által kiadott felszerelés lehetett.74 75 Kb. 20-25 fő kiképző érkezett Pápára, voltak köztük tisztek, de voltak sorkatonák is. Hamar barátság alakult ki, habár ők se tudtak magyarul, a magyarok többsége se tudott németül. A németek nem ugrottak, csak a kiképzést vezették le. A kiképzés után gépestül, ernyőstül, mind eltűntek.76 1944 nyarától egészen ősz végéig zajlott még a magyar ejtőernyősök ugrókiképzése - nem folyamatosan - hanem bizonyos időszakokban. Huszár 74 HUSZÁR 1999. 82-83. 75 Bővebben lásd „Szervezés" 253. lábjegyzet. 76 Kiss István interjú, készítési ideje: 2010. 06.14., Budakalász. 127