Reszegi Zsolt: Légi huszárok. Az ejtőernyős csapatnem kialakulása és harcai 1938 és 1945 között - A Pápai Levéltár kiadványai 3. (Budapest-Pápa, 2013)
III. Ejtőernyős kiképzés a Magyar Királyi Honvédség ejtőernyős-zászlóaljában - Az ejtőernyős ugrókiképzés folyamata, részei
Ez a berendezés volt az ún. ejtő szerkezet, vagy „bitó", ahogy az ejtőernyős zsargonban nevezték. Ezen a szeren szintén fokozatosan növelték a leejtés magasságát a maximális, 6 méteres magasságig.12 A katonát a többi újonc húzta fel a földről. Előtte lábait a kötelek alsó végein lévő hurkokba dugta, karjait pedig a feje fölé nyújtva, megmarkolta a köteleket. A húzás és a leeresztés mindig egy oktató vezényszavára történt. Az ugró leeresztés előtt jól kihomorított, lábait kinyújtotta és szorosan zárta. Lenézett a földre, és ha kész volt, kívánt magasságnál az oktató vezényszavára a 2-2 húzó ember egyszerre eleresztette a köteleket. Ezáltal a katona szabadeséssel zuhant addig, amíg meg nem rántotta a köteleket, ezáltal a másik végükön lévő ellensúly lefékezte az esést.13 (13.-14. kép) A testi kondíció fenntartására az atlétika volt a legalkalmasabb. Adott esetben hasznos önvédelmi eszköznek tartották a cselgáncsot, az ökölvívást és egyes birkózó fogások ismeretét, ám hivatalos szinten nem utasították az ejtőernyősöket küzdősportok kötelező jelleggel történő elsajátítására. A vízi sportok közül az úszás elsajátítása bírt jelentőséggel. Sáray nagy fontosságot tulajdonított a sí- illetve magashegyi kiképzésnek is. Elképzelése szerint legalább alosztályonként egy raj erejű járőr legénységet ki kellett volna helyezni 4-6 hétre, magashegyi környezetbe. A sí kiképzést jég- és sziklamászás egészítette volna ki.14 Szoktató repülés A legtöbb szakcikkben említették a szoktató repülést, ám annak sorrendjét, idejét az ejtőernyős kiképzésben konkrétan nem határozták meg. A kiképzés ésszerű folyamata megkövetelte, hogy az igazi ejtőernyős ugrás előtt, tehát a kiképzés folyamán sor kerüljön a szoktató repülésre, hogy kiderüljön, melyik jelölt nem bírja a repülést, a magasságot, vagy a bezártságot. Pataky Géza százados a kiképzési sorrendet a következőképp adta meg: 1. testedző gyakorlatok, 2. ejtőernyő ismeret, 3. szoktató repülés. A szoktató repülés során „több órát repült, mialatt az oktatója árgus szemekkel figyeli, hogy az illető mennyire bírja a repülést."15 Pataky százados a Magyar Katonai Szemlében megjelente12 14 méter magas a két oszlop Kincses Gyula őrmester, a kísérleti keret tagjának írása szerint. KINCSES 1942. 37. Az állvány Szokolay Tamás, volt ejtőernyős százados emlékezete szerint 10 m magas volt, a kötélhurokba ültetett embert így húzták fel. A kötél túlsó végén olyan ellensúly volt, amely az ejtőernyő süllyedési sebességére fékezte le az embert. „Az ejtőszerkezet esetében 8-12 m magasságból, 5 kg ellensúly visszafogó tartásával, zuhan a gyakorló. Ez a gyakorlat jobban megközelíti az ernyővel történő süllyedés sebességét és hatását. A csigarendszer segítségével a szél hatása és az ernyő kilengései is utánozhatok. A földet érésnél szükséges berántást is lehet gyakorolni a szerkezeten." VÁNDOR 1941.b. 224. 13 SZOKOLAY é. n. 37-38. 14 SÁRAY 1943. 201. 15 PATAKY 1942.b. 10. 114
