Petrik Iván (szerk.): Memoriae commendamus, Emlékezetül adjuk. Válogatás Pápa város történetének forrásaiból - A Pápai Levéltár kiadványai 1. (Pápa, 2010)
Források
ezután a városnak jövendőben minden értéke, a piaci, és vásári jövedelem, a malom, szántóföldek és rétek, s a városháza alatti bolt jövedelme, ispotályok, az árendált korcsmák, sör-, pálinkaházak és tókertek jövedelmei, más részről következésképpen közös, és az egészé lészen most már az Alsó és Felsővárosok által külön használt minden korcsma, föld, rét, és akármi névvel nevezhető, s találtató érték, az ezekből jövő haszon, úgy szinte a háromolható teher is. Tizenhatodszor. A legeltetési jussa Pápa városának az örökös contractusban minthogy meghatározva van, magunkat jövendőre is annak értelméhez tarjuk, és a legelőt, úgy a mint eddig, használni közösen fogjuk. Tizenhetedszer. A népnevelés magának a hazának is legszentebb kötelessége, nekünk egyesült Pápa városa lakosinak is tehát mint ollyanoknak, kik a haza jó polgárinak kívánnak neveztetni, ez mellőzhetetlen kötelességünk lévén, azt pedig általlátván, hogy városunk népességét tekintve oskolák hiányával vagyunk, azért most célul kikötjük annak munkálását, hogy kegyes földesuraságunk pártolása mellett szíves hozzájárulásunkkal a volt alsó és felsővárosiak nevendékei számára oskolák létesüljenek. Végre tizennyolczadszor. A város boldogsága magától s intézkedéseitől függvén leginkább, s maga tehetvén eh[h]ez legtöbbet, maga tudván erejét, és szükségeit is, az egyesült egésznek, s így közintézkedésünk alá hagyjuk tehát - mint valósággal oda is tartozandót - azon tagoknak, akik még ezen rendszerünkhez kellőkép kívántatnak, a lakosok közül leendő választásukat, számoknak, fizetésöknek, s kötelességöknek meghatározását, s az ezen egyességünk 15-dik pontja értelmében egygyüvé oldatott városi javaknak haszonra vezető célszerű rendezését. Egyébiránt az adókivetésre, katonaállításra, s minden, akármi néven nevezendő közterhek kiosztására nézve az egyenes igazságot, kölcsönös szeretetet egymásnak ajánljuk. Melly 18 pontokban magállapított egyességünkhöz kegyes méltóságos földesuraságunk elfogadását, s helyeslését kérvén, ebbeli öt példányban készült szerződésünket meghatalmazásunk erejénél fogva, neveink aláírásával mai alól írt napon, ugyancsak ünnepélyesen is megerősítjük, aláírásunkkal pedig magunkat s meghatalmazóinkat ennek minden pontjai megtartására kötelezzük. Költ Pápán, június hónap tizenharmadik napján, egyezemyolcszáznegyvenkettődik esztendőben. 158