Petrik Iván (szerk.): Memoriae commendamus, Emlékezetül adjuk. Válogatás Pápa város történetének forrásaiból - A Pápai Levéltár kiadványai 1. (Pápa, 2010)

Források

KOMMENTAR: Pápa város elöljárói kilenc évvel azután, hogy I. Ferenc átírta és megerősítette kiváltságleveleiket, újabb privilégium kiadásáért folyamodtak az új uralkodóhoz, V. Ferdinándhoz. Az 1839. október 17-én kibocsátott oklevél három korábbi diplomát említ: a két 1439. évit (a harmincadmentességről és a bíráskodásról) és az 1577. évit (az adómentességről). Ezeknek a szövegét nem írja át teljes egészében, csak bő tartalmi kivonatukat olvashatjuk. Ez is mutatja, hogy az oklevél igazi jelentősége a kiváltságok két kiegészítésében rejlik. Mindkettő a mezővárosi polgárok feletti bíráskodás kérdésével foglalkozik. Az első megerősíti a városi tanács elsőfokú bíráskodási jogkörét. Ez ugyan régóta szokásban volt, és az 1793. évi szerződés is megerősítette, de a megfelelő bírói fórum kiválasztása némely esetben vitára adhatott okot. Leginkább az fordult elő, hogy városi polgárok ügyében első fokon is az úriszék ítélkezett, amit a pápaiak nyilván sérelmeztek és az úriszék illetékességét vitatták. Ezt a kérdést tisztázta a rendelkezés, hangsúlyozva, hogy csak a polgárjoggal rendelkező személyekre (és azok családjára) vonatkozik. Ez nem volt lényegtelen megkülönböztetés, hiszen korántsem a lakosok egésze mondhatta el magáról, hogy pápai „civis". Természetesen a polgárjoggal nem rendelkező lakosok felett is ítélkezhetett a tanács, de nem mindenki számára volt kötelező érvényűén elsőfokú hatóság.281

Megjegyzendő, hogy ez a kiegészítés az 1439. évi bíráskodással kapcsolatos kiváltságlevélnek némiképp ellentmondott. A XV. században a földesúri joghatóság megerősítése érdekében adták ki az oklevelet (többek között a mezővárosi hatóság ellenében). A későbbi évszázadok során finoman átértelmezték a kiváltságot és a hangsúly arra tolódott, hogy senki más nem ítélkezhet a pápaiak felett, csak fóldesuruk. Ilyen értelemben valóban bírói immunitásnak tűnhetett a rendelkezés. Az 1839-es kiegészítő rendelkezés viszont azt a jogukat erősítette meg, hogy saját ügyeikben első fokon nem afóldesúr bíráskodik, hanem a városi hatóság.

A második kiegészítés a polgárjoggal rendelkező lakosok esetében eltörli, a kiszabható büntetések közül a testi fenyítést. A városi tanács ítélethozatali gyakorlatában a XVIII. század végén, XIX. század elején elvétve még találunk ilyen jellegű büntetést. Pálcaütésekre, vesszőzésre ítélik a tolvajokat, verekedőket.282 De ezek nem polgárjoggal bíró személyek, vagy nem pápai polgárok.283 Ez

281 Pápán emellett más bíráskodással foglalkozó testületek is működtek. Lásd Hudi 2001. 10-11.

282 Két példa: VeML PL V. 2. a. Pápa város Tanácsának iratai. Jegyzőkönyvek. 2. kötet 17. 1794. III. 20.1. sz.; 198.1795. X. 20. l.sz.

152