Petrik Iván (szerk.): Memoriae commendamus, Emlékezetül adjuk. Válogatás Pápa város történetének forrásaiból - A Pápai Levéltár kiadványai 1. (Pápa, 2010)

Források

utóbbiakra már ekkor sem rónak ki ilyen büntetést. Jellemzőnek mondhatjuk azt az 1795. évi esetet, amikor Török Mihályt, mint visszaeső tolvajt 24 „kemény" pálcaütésre ítélik. Róla tudható, hogy céhbeli polgár volt, de cselekedetei miatt már korábban kizárták a céhből és a polgárok közül is. Bűncselekményei miatt tehát először polgárjoga, céhtagsága elvesztésére, majd visszaesőként testi fenyítésre ítélték, és kilátásba helyezték, hogy a következő alkalommal az úriszékre teszik át az ügyét.283 284 A városi bíráskodás tekintetében tehát egy létező gyakorlatot szentesített a kiegészítés. Más lehetett a helyzet az úriszék esetében. Évszázadokra visszamenően állandó panaszok tárgya volt az uradalmi tisztvi­selők erőszakos fellépése a pápai polgárok ellen hivatalos eljárás keretein belül, de azon kívül is. Az úriszéki gyakorlattól egyébként sem volt idegen a testi fenyítés. Úgy véljük, hogy mindkét kiegészítés a polgárjog megerősítését, az úriszéki ítélkezés határainak a „kijelölését" szolgálta. Tudjuk, hogy az oklevél kiállításának érdekében a város akkori birtokosa, a szabadelvű gróf Esterházy Károly is közbenjárt.285 Mivel itt az úriszéki ítélkezés bizonyos fokú korlátozásának elismeréséről volt szó, ez, a korábbi, XVIII. századi felfogással szemben, egy új fóldbirtokosi szemléletre utal, amely alapvetően a várossal való együttműködést, a kölcsönös jó viszonyt helyezte előtérbe.286 37. 1842. június 13. Pápa Pápa Belső-, Alsó- és Felsőváros örökös szerződésben mondja ki egyesülését. Az öt példányban készült eredeti szerződés megyei példánya maradt fenn. VeML IV. 1. b. Veszprém vármegye nemesi közgyűlésének iratai. 1842. No. 2288. Kiadása: Hudi 2001. 34—39. Mi, idáig priveligiált Pápa városának belső, alsó és felső névvel különböztetett, egy helyben, egy földesuraság hatósága alá tartozó, három külön bíróságokra, törvénykezési és gazdasági mindkét tekin­tetben oszolva volt lakosi, mind e végre az egésznek teljes hatalommal felruházott küldöttjei és megbízottjai a nemes megye azon kiküldöttsé­gének, melly 1841-dik évi április 20-kán, folyó 1842-dik esztendei április 283 Hudi 1995. 74. 284 VeML PL V. 2. a. Pápa város Tanácsának iratai. Jegyzőkönyvek. 2. kötet 197.p. 1795. X. 17. l.sz. 285 Hudi 1995.131. 286 Hudi 1995. 25. 153

Next

/
Thumbnails
Contents