Szűts István Gergely (szerk.): A vidéki Magyarország kisipara és kiskereskedelme az 1910-es években - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 38. (Veszprém, 2015)

Ferenczi Szilárd: Kolozsvár kisipara és kiskereskedelme az első világháború idején

Kolozsvár kisipara és kiskereskedelme az első világháború idején

A háborús konjunktúra elsősorban az élelmiszerforgalomban érintett kereskedőkre hatott jótékonyan, ellenben azt is figyelembe kell venni, hogy Kolozsvár a háborús termelésbe magánbirtokából mindössze 410 holdat tudott bevonni,76 így az élelmiszerszükséglet nagy része vidékről származott, s az ellátási folyamat kiváló uzsoralehetőséggel kecsegtetett. A rendőrség rendszeres razziákkal és piacőrséggel igyekezett megfékezni a maximált élelmiszerárak fölötti árusítást, kevesebb-több sikerrel. Ugyanakkor, a behozatal nehézségeivel indokolt okokból jelentősen emelkedett a fűszer- és gyarmatáruk, különösen a rizs ára.77 A kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtár igazgatója, Gyalui Farkas emlékiratában keserűen ecseteli a áruforgalomban tapasztalható visszaéléseket 1916 nyarán: „A város egy poloskatáborrá alakult át, minden eladó nyúzott. A háború [...] lehetővé tette, hogy valaki, ha csak valamit tudott venni, azt oly drágán adja el, amint akarta, aki meglette, szintén mértéktelen nyereséggel akart túladni rajta más kereskedőnek. Mire a fogyasztóhoz ért a cérna, szappan, tej, gyümölcs, bármi, háromszáztól ezer százalékig emelkedett. Az ármaximálás az árdrágítás volt, mert mindig a legdrágább árat állították fel, és lett a minimum. [...] Az emberek csak nyúzok és nyúzottak voltak, minden boltban más áron adtak, minden mesterember úgy dolgozott, ahogy akart, szabad kereskedelemből, szabad iparból szabad rablás lett. "78

A kolozsvári kispolgárság - melynek jelentős részét a kisiparosság és kereskedőréteg alkotta - társadalmi képe ugyanazt mutatja, mint amit a történetírás már országosan megállapított. Életterük és anyagi lehetőségeik nyomai részben ma is látszanak és kikövetkeztethetőek a korabeli belváros mellékutcáiban szétszórt, valamint a századforduló idején épült külvárosokban sokszor teljes utcákat elfoglaló házsoraiból. A szűk telekre un. féloldalas vagy féltetős házat építettek, amelynek fedele egy oldalra vezette le a vizet, szerkezetét tekintve rendszerint egy-két szoba, egy konyha és az éléskamra alkotta, s a szomszédos háztól kötelezően tűzfal választotta el. Ez a fajta háztípus nem tett lehetővé semmiféle elkülönülést, intim szféra nem alakulhatott ki, rendszeres társadalmi érintkezésre nemigen nyílt alkalom. A kisiparosok zöme arra kényszerült tehát, hogy civilizációs folyamataikra a nyilvánosság különféle formáit használja fel.79 Egyszerű berendezés, a középosztály bútorainak olcsóbb, elnyűttebb változata, parasztos elemekkel kiegészítve (sarkos elrendezés, konkrét tárgyak). A konyhában öntöttvas takaréktűzhely, közös árnyékszék a folyosó végén, legalábbis a századfordulóig, akkorra készült el a szennyvízcsatorna hálózata, s a vizet az udvaron álló kútból húzták, akár 1908-ig is, eddigre épült ki ugyanis a mintegy 2300 házat ellátó vízvezeték76 Segesváry 1916: 7.

77 Segesváry 1916:13.

78 Gyalui 2013:200.

79 Egyed 1997: 99.

49