Szűts István Gergely (szerk.): A vidéki Magyarország kisipara és kiskereskedelme az 1910-es években - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 38. (Veszprém, 2015)
Ferenczi Szilárd: Kolozsvár kisipara és kiskereskedelme az első világháború idején
FERENCZI SZILARD rendszer.80 Szerény életkörülményei között terjesztett egyfajta kisléptékű polgári életformát és a fogyasztási szokások minimumát: egyleti aktivitás és a kultúra iránti bizonyos fogékonyság jellemezte,81 s ahogyan korábban láthattuk, Kolozsvár viszonylag gazdag kínálatot nyújtott mind szakmai, mind társasági körökből, az ezekhez tartozó könyvtárakkal, de nem elhanyagolható mértékben a színházak, az orfeum és a mozgóképszínházak jelenléte is a könnyű kultúrafogyasztást segítették elő. De nem mindenki élt így. Volt a kisiparosok és kereskedők körében egy réteg, amely nagy összegű egyenes adója révén felkerült rendszeresen az év végén összeállított virilisjegyzékre, és ezáltal városi tanácsosi tisztséghez jutott. Az egyenes adót a törvényhatóság területén található földbirtok vagy ház után fizetett adó, illetve a kereseti- vagy jövedelemadó jelentette, illetve mindezek együtt, és a rendszer egyfajta állagfrissítési vágyát jelzi, hogy értelmiségiek (diplomások) vagy kamarai tagsággal rendelkező vállalkozók is virilista pozícióba juthattak, tényleges adójuk kétszeres beszámításával. 1880-tól a korszak végéig Kolozsvárnak 112 tanácsost számláló törvényhatósági bizottsága volt, amelynek fele virilista, zömében egyetemi tanár, hivatalnok, gyáros, föld- és házbirtokos, ügyvéd, orvos, stb., de szép számban találunk a soraikban kisiparosokat és kereskedőket is. Egyes, huzamos ideig magas jövedelemadót fizető kisvállalkozók idővel házbirtokosi „foglalkozással" kerültek a nagy adózók közé, azaz olyan ingatlannal rendelkeztek, amelynek bérbeadásával annak bérilletéki adója virilista helyezéshez juttatta őket. A leghosszabb ideig virilista kisiparos Babos Sándor órásmester volt, aki 1886-ban tűnt fel a virilisjegyzéken legelőször adója egyszeri beszámításával, és évtizedeken keresztül megtartotta tanácsosi helyét, úgy is, hogy 1904-től kezdődően házbirtokosként szerepelt, immár a valóban magasan adózók között, rendszerint a lista élén. Babos magas jövedelmének nagy részét bizonyára a századfordulón épített Szamos-parti palotájának bérilletékei biztosították, az ezek után fizetett adó pedig évről évre városi tanácsosi székbe juttatta a vagyonos, ám a közéletben nem túl aktív idős iparost. Hasonlóan jelentős anyagi állapotot takar Nagy Gábor vendéglátó kétszeri első helyezése a nyolc év leforgása alatt. Nagy a századfordulót megelőző években vette át a főtér sarkán álló Pannónia Szállodát, Központi Szálloda néven újranyitotta, továbbá a Fellegvár keleti oldalán is fenntartott egy kerthelyiséget. Az 1917-ben szereplő nyolc kereskedő és három vendéglátó kétségkívül a „kedvező" hadi állapotoknak köszönhetik megadózott magas vagyonukat. A Gyalui Farkas szavaival fent említett visszaélések a felárazásban s a boltosoknak ebből következő gyors meggazdagodása, illetve a kávéházi forgalomnak különösen 80 Egyed 1997:112. 81 Gergely 2005: 447. 50
