Szűts István Gergely (szerk.): A vidéki Magyarország kisipara és kiskereskedelme az 1910-es években - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 38. (Veszprém, 2015)
Ferenczi Szilárd: Kolozsvár kisipara és kiskereskedelme az első világháború idején
Kolozsvár kisipara és kiskereskedelme az első világháború idején évek végén.23 Egy időre a főtéri Hintz-házba költözött az egylet, de a magas bér miatt az egyre több tagot számláló társaság saját székház építését szorgalmazta, így 1884-ben Maetz Frigyes terveiből egy emeletes, homlokzatát hat allegorikus szoboralakkal díszített historizáló stílusú épületet emeltek,24 mely ma is áll (a kommunista korszakban a Városi Művelődési Háznak adott otthont). Az 1880-as évek közepén „önhibájukon kívül munkaképtelenné vált vagy elaggott tagjainak" elhelyezésére menház építését kezdeményezték, amelynek anyagi alapját különféle társasági estek alkalmával vetették meg, és nem kevesebb mint húsz évvel később, 1904-ben Reményik Károly építész díjtalan hozzájárulásával felépült az Iparosok Aggmenháza a Rudolf (ma Decebal) utcában.25 Az egylet első elnöke az alapító Krémer Ferenc szabómester volt 1860 és 1875 között, őt követte Benigni Sámuel hentes (1875-1903), majd végül Hevesi József műasztalos (1903-1918). Társszervezete az Iparos Ifjak Önképző és Betegsegélyező Egyesülete volt, amelyet 1876-ban dr. Ferenczy Zoltán elnökletével alapítottak. Az egyesületbe rövid időn belül 170-en iratkoztak be, havi 30 krajcár tagsági díj befizetésével. Vasárnaponként felolvasó esteket rendeztek, dalárdát, szakosztályokat tartott fenn, emellett pedig betegség esetén napi 40 krajcár segélyt és ingyenes orvosi ellátást nyújtott. Súlyosabb betegség esetén fedezte a kórházi számlákat és elhalálozáskor 16 forint temetési költségben részesítette tagjai családját.26 A kiegyezést követő években a közigazgatási átszervezés és az általánosan beindult polgári átalakulás helyi szinten is paradigmaváltó kényszerűséggel hatott, egyelőre csupán a közgazdasági teoretikusok szemléletében, majd egyre inkább az aktív piaci résztvevők szintjén is. Kővári László, a neves történész és statisztikus adta ki az 1870-es népszámlálás városi adatait, amely szerint Kolozsváron 26 céh működött, ezek közül egyedül az asztalosok szerveződtek ipartársulatba, részvénytársaságként fellépő iparvállalat még nem létezett, s gőzgépet mindössze az állami dohánygyárban és két malomban használtak.27 Kővári úgy látta, hogy a fővárosi szerepkörétől megfosztott Kolozsvár az új kihívásokkal szemben tekintélyes iparos és kereskedő központtá válhatna a vasútnak, valamint az uniónak köszönhetően kitágult piacai révén.28 Két évvel később azonban Galgóczy Károly közgazdász épp a vasútban találta meg a helyi kézműipart elsorvasztó tényezőt, hiszen általa a kolozsvári kézművesek még saját piacukat is elveszíthetik az immár töme23 Hevesi 1910: 8. 24 Hevesi 1910:14. 25 Hevesi 1910: 21. 26 Ürmössy 1898:105. 27 Kővári 1870: 35. 28 Kővári 1870: 3. 35
